Gazdaság Lengyel Miklós 2021. március. 10. 14:25

Franciaország 500 ezer vakcinát ad szegény országoknak

A gazdag országoknak jutó vakcina 3-5 százalékát kérte Emmanuel Macron francia elnök azoknak az országoknak, melyek nem tudják megfizetni az oltóanyagok árát.

Franciaország eddig 7 millió vakcinát kapott az Európai Unió programjának keretében az első félévben. Párizs példát akar mutatni másoknak a félmillió vakcinával.

"A fontos az, hogy létrejöjjön az oltóanyag-elosztó mechanizmus" – nyilatkozta a brüsszeli Politicónak az Élysée-palota tanácsadója. Egyelőre ugyanis senki sem tudja, hogy a második negyedévben milyen tempóban érkeznek meg a szállítmányok Franciaországba, ahol az oltási kampány elég lassan halad – hívja fel a figyelmet a Le Monde.

Macron most az oltási kampány felgyorsítását szervezi, de közben nem feledkezett meg korábbi ígéretéről, hogy a szegény országoknak is juttat jelentős mennyiségű vakcinát.

Franciaországnak nem sikerült saját vakcinát időben előállítani – emlékeztet a Politico. A francia Sanofi, amely mellett Macron komolyan lobbizott, csak az év végére ígéri a megoldást, addig nagy mennyiségben Biontech–Pfizer-vakcinát gyárt, hogy kielégítse az igényeket a védőoltások piacán.

zöldhasú
Hirdetés
hvg360 Mátraházi Zsuzsa 2025. január. 10. 19:30

Sabján Adrienn kajatortacukrász: „Olyasmit nem vállalok el, amit jobb, ha nem látnak a hűtőbe bekukucskáló gyermekeim”

Jól fizető szakmából piaci szempontból a legrosszabbkor váltott, mégis sikerre vitte vállalkozását. Furcsán indult, de a hermelintorta sem fogott ki rajta. Megküzdött „véres” feladattal is, de nemet mondott a szülést ábrázoló tortára. Elárulja, hogy már nem igazán szereti az édességet, de persze mindent megkóstol, amit készít, és a versenytársak termékeit is elemeznie kell. HVG-portré.