A sosem látott helyzetek és az azokhoz való alkalmazkodás éve volt 2020 – foglalta össze tavalyi évét a Budapesti Közlekedési Központ.
A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) 25,5 milliárd forintos menetdíjkiesést könyvelt el tavaly, emellett 100 millió forintot költött a koronavírus-járvány elleni védekezésre – közölte a társaság pénteken. A jegyek és bérletek eladásából származó bevétel 2020-ban megközelítőleg 42 milliárd forint volt – utóbbiak eladása az évhez képest egyharmadával csökkent.
A kiesés oka társaság szerint a koronavírus-járvány, ami miatt elterjedt az otthoni munkavégzés és a távoktatás. Sokan ezért inkább alkalmanként jegyet vettek bérlet helyett. Népszerű volt a 24 órás jegy is, amit a járvány előtt még inkább a turisták vásároltak csak.
A regisztrált álláskeresőknek 2020. január elseje óta járó ingyenes bérletet tavaly 70 ezer alkalommal váltották ki.
A BKK emlékeztetett arra is, hogy tavaly bevezették a 100 forintos havi díjú Mol Bubi bérletet, amit tavaly több mint 43 ezer alkalommal vásároltak meg.
A BKK szolgáltatói hetente 26 millió forintot költenek fertőtlenítőszerekre – közölte továbbá a társaság.
Arra is emlékeztettek, hogy két lépésben, szeptemberben és novemberben sűrítették a menetrendet a járvány elleni védekezés érdekében. Munkanapokon 7 és 9 óra között, valamint délután 15 és 19 óra között Budapesten minden, forgalomba helyezhető közösségi közlekedési jármű az utakon van. A fővárosban mintegy 1200 autóbusz, 110 trolibusz, 480 villamos, és csaknem 75 metrószerelvény szállítja az utasokat.
������ Sosem látott helyzetek és az azokhoz való alkalmazkodás éve volt 2020 a közösségi közlekedésben. Bár Budapest...
Posted by BKK - Budapesti Közlekedési Központ on Friday, January 29, 2021
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.