Gazdaság hvg.hu 2021. január. 21. 10:19

A kormány jóváhagyásával teljesíthet rosszabbul a posta

Az eddigieknél alacsonyabb elvárásokkal kötötte meg a kormány az új egyetemes szolgáltatási szerződést a Magyar Posta Zrt.-vel.

Az előzőhöz képest minimálisan kisebb elvárásokkal kötötte meg a Magyar Posta Zrt. a második hétéves, úgynevezett egyetemes szolgáltatási szerződését – írja a Népszava. A magyar állammal december végén aláírt megállapodás január 1-jével lépett hatályba. 2030. december 31-ig lesz érvényben, de évente felülvizsgálják, szükség esetén pedig módosítják.

Az új szerződés a lap szerint engedékenyebb a kézbesítések határidejével, így például az elsőbbségi leveleknek 90 helyett csak 85 százalékát kell a feladást követő munkanapon kézbesíteni.

A sima leveleknél pedig megszűnt az az elvárás, hogy 85 százalékukat három napon belül ki kell vinni. Helyette csak az maradt, hogy 97 százalékukat 5 napon belül kézbesíteni kell.

De a szerződés lehetőséget ad a postahivatalok ritkítására is az ezer főnél nagyobb településeken.

A kormány nem indokolta meg, hogy miért enged a színvonalból. A Népszava szerint a létszámhiány épp úgy az okok között lehet, mint a küldemények számának csökkenése, vagy a spórolás a kis posták megmentése érdekében.

zöldhasú
Hirdetés
hvg360 Lőrincz Tamás 2025. január. 06. 06:30

A választás időpontjánál is fontosabb, telik-e osztogatásra a Fidesznek, miközben a kilátásoknál csak a közhangulat rosszabb

A Tiszának az előrehozott választás témájának napirenden tartása – ezzel együtt leginkább annak elkerülése – mellett a pártépítés lesz a legfőbb feladata 2025-ben, a Fidesznek pedig a gazdaság felpörgetése és saját táborának megtartása. Mi vár a magyar politikára és a választókra a most kezdődő évben?