hvg.hu: Az iroda bejáratánál egy hatalmas Al Capone-poszter látható azzal a felirattal: csak egy könyvelő tudta elkapni. Ez tudatos?

Radnai Károly: Ez nem egy Al Caponét reklámozó poszter, hanem épp ellenkezőleg, ez egy adótudatosságot szorgalmazó kampány plakátja. Al Caponét mindenféle nagyon súlyos bűncselekménnyel megvádolták, de végül adócsalás miatt ment börtönbe. Ezzel is azt az üzenetet szeretnénk közvetíteni, hogy adót csalni nem jó dolog.

hvg.hu: Magyarországot szokták azzal a váddal illetni, hogy valójában egy adóparadicsom. Ehhez érv az extra alacsony társasági adó. Ez valóban így van?

R. K.: Igaz, azzal a különbséggel, hogy a belföldiek számára is adóparadicsom. A klasszikus adóparadicsomok úgy működnek, hogy csak bizonyos, könnyen mobilizálható jövedelmeket és csak külföldi adóalanyokat részesítenek kedvezményekben, miközben az adott országban ténylegesen tevékenykedő cégek és magánszemélyek ezeket az előnyöket nem élvezhetik, vagy ha meg is adják nekik, nincsenek ilyen jövedelmeik számottevő mértékben. Ezzel szemben Magyarországon nincsenek pozitívan diszkriminálva a külföldiek, ugyanazok a szabályok vonatkoznak rájuk, mint bármelyik magyar adóalanyra, miközben van egy uniós szinten is közepes méretűnek számító hazai piac. Az EU-n belül Málta, Ciprus vagy Luxemburg sokkal inkább adóparadicsomnak számít, és bár ott is semlegesek az adószabályok, a különbség az, hogy ez igen kevés belföldit érint.

hvg.hu: Írországot nem említette, pedig talán a leghíresebb ilyen adóügy oda kötődik. Az Európai Bizottság arra kötelezte az ír adóhatóságot, hogy szedjen be 13 milliárd euró elmaradt adót az Apple-től, majd nemrég az Európai Bíróság ezt jogtalannak ítélte.

R. K.: Az ír példa inkább a magyarra hasonlít, csak ők ezt sokkal nagyobb tétben játszották. Az íreknek van egy nyilvánvaló helyzeti előnyük: az anyanyelvük az angol, ezért az amerikai – főleg technológiai – cégeknek kevesebb kompromisszummal jár ott letelepedni, mint mondjuk Magyarországon, miközben költségszinten az írek is jóval olcsóbbak, mint az USA vagy Nagy-Britannia. Gazdasági erejük nagyjából Magyarországéval egyenértékű, ezért egy Google vagy egy Apple jelenléte hatalmas különbséget idézhet elő. Az Európai Bizottság is úgy vélte, hogy az adószabályokat az évek során tudatosan úgy alakították, hogy az amerikai cégeknek inkább megérje Írországban letelepedni és a (kevesebb) adót ott megfizetni, ami kifordítva olyan, mintha magas adókulcsok mellett állami támogatásokkal kompenzálnák ezt. És mivel Írországnak nagyságrendileg több adóbevétele származik a technológiai cégek odatelepüléséből, mint amit az összes többi belföldi cég egyébként fizetne, a Bizottság arra jutott, hogy összességében ez majdnem olyan, mintha más szabályokat szabtak volna rájuk, tehát a támogatás szelektív. Ugyanakkor éppen ezen a ponton sántított az érvelésük és erre mondta ki az Európai Bíróság, hogy ezt nem lehet ilyen önkényesen kijelenteni. Attól, hogy nagy cégekről beszélünk, még törvényes a gyakorlat és mindenkire ugyanazok a szabályok vonatkoznak. Ilyen adóverseny mindig is volt a tagországok között, ebben Magyarország korábban is és most is élen jár, és egészen hatékonyan csinálja.

hvg.hu: Magyarországon tehát nem a Fidesz-kormánnyal kezdődött ez a gyakorlat. De honnan jön? Nincs akkora nemesfémkincsünk, legyen nekünk is valami?

R. K.: A 90-es évek közepén indult el az a folyamat, amelynek célja, hogy Magyarország adó-versenyképességét – a társasági adót a fókuszba helyezve – radikálisan javítsa. Ennek első lépése volt, hogy a társasági adókulcs 16%-ra mérséklődött, ami az egyik legalacsonyabbnak számított már akkor is. Ezen kívül olyan intézkedések születtek, amelyek a Magyarországon tevékenységet nem végző, de jövedelmet realizáló vállalatoknak különlegesen nagy előnyöket biztosítottak, ez volt a klasszikus offshore-rezsim. Az EU-csatlakozás idején azonban ezeket meg kellett szüntetni, ezért új szabályokkal próbálták ezt a befektetői kört itt tartani. Legutóbb 2015-ben kellett radikálisabban szigorítani, köszönhetően az OECD által szorgalmazott úgynevezett BEPS-csomagnak. Mivel így már nem volt annyira vonzó a magyar társasági adózás, ekkor jött az a kormányzati döntés, hogy ne egyes adónemeket, hanem az egész rendszert tegyük vonzóvá – ennek az eredménye a 9 százalékos társasági adó. Hozzá kell tenni azonban, hogy közben van nekünk egy – az árbevételre vetített– iparűzési adónk is, ami a világon egyedülálló, és a kettő együtt már annyira nem előnyös: nagyon sok cég több iparűzési adót fizet, mint társasági adót.

hvg.hu: Ez is egy példája annak a sokat emlegetett jellemzőnek, hogy bonyolult a magyar adórendszer. Ez mennyire rettenti el a cégeket?

R. K.: Nemzetközi összehasonlításban egyáltalán nem bonyolult a magyar adórendszer. Vannak benne furcsa, nehezen érthető dolgok, de nem is az adószabályok, inkább az azt körülvevő bürokrácia volt riasztó, ugyanakkor épp e téren történt az elmúlt pár évben jelentős fejlődés. Persze arra nem lehetünk büszkék, hogy van 54-féle adónem, a legtöbb vállalkozás azonban 10-12 különböző adót fizet, nem kell az összes jogszabályt ismerni. De egy adórendszert nem is lehet egyszerűen csinálni, ahogy fejlődik a gazdaság, úgy változnak és fejlődnek az adószabályok is. Nem attól lesz hatékony egy adórendszer, hogy kevés adónem van benne, hanem attól, hogy minél szélesebb adózói bázist elér. Nyilvánvaló, hogy az elmúlt tíz évben elképesztően nőtt a magyar adórendszer hatékonysága, miközben a jól látható adónemek – az áfát nem számítva – kulcsai meredeken lefelé mentek, az összadóbevétel pedig felfelé. Felmerülhetnek persze morális kérdések például az szja esetében, hogy a szegények miért ugyanakkora kulccsal adóznak, mint a gazdagok, amire a gazdagok meg azt mondhatják, hogy így is a felső 1% fizeti az szja bevételek 50%-át. Felesleges tehát az igazságot keresni, inkább arra kell törekedni, hogy minél több szereplőt be lehessen vonni a közteherviselésbe.

Minden országnak olyan adórendszere van, amilyen a társadalom: Magyarországon az ügyeskedésről szólt az adórendszer.

Amikor még létezett 0%-os adókulcs vagy később az adójóváírás, rengeteg olyan személy is igénybe vette ezeket a kedvezményeket, akinek nem járt volna. Ha egy kulcs egységesen 15 százalék, akkor csak a jövedelem eltitkolásával lehet trükközni, ami sokkal nehezebb. Ilyen értelemben hatalmasat ugrottunk, és magasabb a bevétel is. Ebben elévülhetetlen érdemei vannak a kormánynak, mert pragmatikusan közelítették meg a kérdést: megnézték, hogyan hajlandók az emberek és vállalatok adózni és erre szabták a szabályokat. Ha már mindenképp az igazságosságot keressük, akkor inkább az adóbevételek újraelosztásáról érdemes vitázni, hiszen ott már nyilvánvalóan a kormány dönthet akár szociális, akár gazdaságpolitikai alapon.

hvg.hu: Van olyan adórendszer, amelyikre példaként tekinthetnénk?

R. K.: Nincs. Szerintem az a legnagyobb hiba, amikor más országokat másolunk, mert mások a társadalmi normák. Lehet, hogy nagyon hatékony a svéd adórendszer a svédekre, de az itt nem működne. Magyarországon az lett a – jó – stratégia, hogy a fogyasztási adókat növelték és a jövedelemadókat csökkentették: az emberek itthon nem szeretnek jövedelemadót fizetni, mert úgy érzik, hogy elveszik tőlük, amit megkerestek. Eközben azt nem veszik észre, hogy a tejen meg a kenyéren is megfizetik az adót, hiszen csak költenek.

hvg.hu: És az adófizetői bázis kiszélesítésére is valószínűleg hatékonyabb volt az áfa emelése.

R. K.: Az áfaemelés és a kata bevezetése is némileg ellentmondásos döntés volt. Az áfa emelése egyrészt növelte az adóbevételeket, amely költségvetési mozgásteret biztosított a jövedelemadók csökkentésére, aminek velejárója volt a gazdaság fehéredése és a GDP növekedése. Ugyanakkor a nagyon magas áfakulcs káros is lehet, nálunk ez tömeges áfacsaláshoz vezetett, komoly nemzetközi méreteket öltve, ami egy időben talán el is vitte az emelésből származó többletbevételt. Azonban az adórendszer digitalizációjával nagyon sokat javult a helyzet. Ahogy bevezették például az online kasszát, az megközelítőleg százmilliárddal dobta meg a bevételt – és ezek nem egyszeri hatások, hanem évről évre növelik a költségvetési bevételeket. Aztán jött a közúti árufuvarozást ellenőrző ún. EKAER rendszer, ami az áfacsalásokra volt az egyik leghatékonyabb ellenszer, majd 2018-tól bevezették az online számlaadat szolgáltatást, ami januártól már minden számlát érinteni fog.

A kata más történet: ott az adózó bázis kiszélesítése volt a cél, hogy olyanokat is bevonjanak az adózásba, akik addig nem igazán fizettek adót. Emiatt meglehetősen szélesre nyitották a kaput, ami túl jól sikerült, ezért most kénytelenek szigorítani. Vélhetően ennek is további gazdaságfehérítő hatása lesz. Akik már benne vannak a rendszerben, nem mennek vissza „feketézni”, így munkaviszonyba lépnek, vagy megfizetik a plusz 40 százalékot, mert nagyon nehéz kilépni.

hvg.hu: Mennyire normális az, hogy négy-öt évente ilyen alapvető változások történnek a rendszerben?

R. K.: Ahogy említettem, amilyen a társadalom, olyan az adórendszer – mi így működünk. Ha tudjuk, hogy valami meg fog változni a hátrányunkra, akkor elkezdünk ügyeskedni, hogy ez mégse érintsen – ezért sajnos Magyarországon az vált be, ha meglepetésként jönnek a változások. És még egy félreértést nem árt tisztázni: a magyar vállalkozások ma már egyáltalán nem fizetnek sok adót, és most már a bérre terhelt adók és járulékok sem rettenetesek.

Korábban volt egy nagyon torz rendszer: voltak a multik, akik mindent rendesen bevallottak, és voltak a kis cégek, akik meg szinte semmit. Ma sokkal jobban szétterítve szedik be az adókat.

hvg.hu: Milyen adótanácsadónak lenni egy ilyen környezetben?

R. K.: Érdekes látni a folyamatos és trendszerű változást. Drámaian átalakult a rendszer: régen reaktív volt az adótanácsadás, vagyis ültünk, és vártunk, hogy kérdezzen az ügyfél. Azzal, hogy sok minden digitalizálódott és emiatt az ellenőrzések is célirányosabbak lettek, sokkal proaktívabbnak kell lenni, termékekben kell gondolkodni. Abban, hogy mit lehet tenni, hogy hatékonyabb legyen az adófizetés, milyen juttatási csomagot lehet összeállítani annak érdekében, hogy a nettó több legyen. Nehezebb lett tehát, de sokkal kreatívabb, a szó nem pejoratív értelmében.

hvg.hu: A kreativitásról a kreatív könyvelés jutott eszembe.

R. K.: Más dolog kreatívnak lenni, amikor könyvelő vagyok (még rosszabb, ha könyvvizsgáló) és más, amikor tanácsadó. Az adótanácsadótól épp azt várja el mindenki, hogy mondja meg, mit kell máshogy csinálni a jövőben.

hvg.hu: De nem épp ebbe a kreativitásba bukott bele annak idején az Andersen?

R. K.: Az Andersené ebből a szempontból egy tanmese arról, hogyan nem szabad a könyvvizsgálatot a többi üzletág érdekeivel összekeverni. Harminc-negyven évvel ezelőtt az adótanácsadás még korántsem volt olyan jelentős üzletág, mint ma. Részben azért, mert az adórendszerek is sokkal egyszerűbbek voltak, részben meg azért, mert a könyvvizsgálaton volt a fő hangsúly. Évtizedekkel ezelőtt az volt a törekvés, hogy a könyvvizsgálat legyen a fősodor, és azon keresztül próbáljon a többi üzletág is az ügyfelekhez bejutni. Ez kvázi oda vezetett, hogy a könyvvizsgáló mondhatta meg, hogy majd mit kellene máshogy csinálni a jövőben. Akkor még nem látták, hogy ez nagyon rossz folyamatokat indíthat el. Ha a könyvvizsgáló mondja meg, mit kell csinálni, majd megvizsgálja a saját tanácsát, utólag nem feltétlen fogja azt mondani, hogy rossz tanácsot adott, míg egy független könyvvizsgáló erre gyorsan rámutatna. Az Enron-botrány, amibe az Andersen végül belebukott, épp erről szólt. Az a furcsa, hogy 2002-ben, amikor ez történt, nem darabolták fel a könyvvizsgáló cégeket, inkább a szőnyeg alá söpörték a problémát, érdemi lépés csak a közelmúltban, sok hasonló botrány után történt meg. Pedig a nagy arányú koncentráció miatt már eleve egészségtelen volt a piac szerkezete: a nyolcvanas években még 12 nagy nemzetközi könyvvizsgáló cégről beszélhettünk, ebből lett végül négy.

hvg.hu: Ez is motiválta, hogy az Andersen újrainduljon csak adótanácsadóként?

R. K.: Ez egy hosszabb történet. A 2002-es bukás nagyon nagy sokkot okozott az ügyfelek és a munkavállalók között is. Én is ott dolgoztam, megtapasztaltam. Sokan folytatták máshol a munkájukat, a San Francisco-i és még négy másik amerikai iroda viszont úgy döntött, hogy független marad. 2006-ban, amikor az amerikai Legfelsőbb Bíróság felmentette a vádak alól az Andersent, néhány korábbi tulajdonos partner összeállt és visszavásárolták a brandet, akkor még különösebb cél nélkül. Egészen 2013-ig kellett várni, míg a nosztalgia már erősebb lett, mint a rossz emlék, és a tulajdonosok végül úgy döntöttek, hogy az időközben más név alatt újraindított vállalkozásuk felveszi az Andersen nevet. A kérdés onnantól fogva az volt, hogy ki mire emlékezik? Arra, hogy volt egy nagyon jó cég, vagy a botrányra? Az elmúlt hét év bizonyította, hogy a nosztalgia erősebb, az Enron-botrány pedig csak egy kellemetlen folt a történetben, amiből tanult a cég, és soha többé nem végez könyvvizsgálatot.

hvg.hu: Említette, hogy az Andersennél kezdett, most pedig eddigi cége, az Orientax lett az új Andersen.

R. K.: Mi hasonló utat jártunk be kicsiben, mint az Andersen nagyban. Amikor megalapítottam az Orientax-et 2009-ben, volt egy vízióm, hogy fel szeretnék építeni egy olyan adótanácsadó céget, amelyik átmenetet biztosít a sok ezer kis tanácsadó cég és a Big 4 között. Ezt teljesítettük: 2016-ra már 500 millió forint feletti árbevételünk volt, de nemzetközi hálózat híján az esetek többségében lemaradtunk a nagyobb, főleg nemzetközi megbízásokról, az Andersen név ehhez segít hozzá. Emellett ez szakmai elismerés is, hiszen volt Magyarországon vagy 30 cég, amelyik Andersen szeretett volna lenni, de az amerikai központ minket választott. Az Andersen nemzetközi szinten exponenciálisan növekszik – ahogy mi is. Jogi partnerünkkel, a Szabó, Kelemen és Társai Ügyvédi Irodával közösen két évvel ezelőtt kezdtük el az együttműködést az Andersennel. Azóta megdupláztuk árbevételünket és létszámunkat is. Az ügyvédi irodával együtt most közel 100 fős csapattal dolgozunk, így együtt nagyságrendileg már a Big4 cégek méretét közelítjük..

hvg.hu: Hogyan néz ki ez az együttműködés?

R. K: Ez egy franchise-hoz hasonló viszony, ami bizonyos elemeiben partnerség, és aminek része egy közös döntéshozatali folyamat is. A cél az, hogy együtt építkezzünk, és nem az a felállás, hogy megmondják, mit csináljunk a végeken. Az Andersen ugyanis nem tulajdonos, mi magyarországi partnerként a névhasználatért fizetünk.

hvg.hu: Mennyire más ez a cég, mint a régi Andersen volt?

R. K.: Belső folyamatait, hierarchiáját és felfogását tekintve nagyon hasonló ahhoz, mint amit a 2002-es botrány tönkretett. Én sok tekintetben most újraélem azokat az időket, amikor a 90-és évek végén elkezdtem dolgozni az Andersennél.

Ahogy említettem, nagy különbség a korábbiakhoz képest, hogy nincs könyvvizsgálat: a cég kizárólag adó- és jogi tanácsadási szolgáltatásokat nyújt ügyfeleinek. Ez egyben egy érdekes versenyelőny, hiszen a Big 4-nak a könyvvizsgálat miatt nagyon szigorú feltételeknek kell megfelelnie, ami rettenetesen megnehezíti a működést, miközben nálunk nincs semmilyen korlátozás, bármilyen cégnek tudunk ajánlatot adni.

hvg.hu: A koronavírus-járvány mennyire vágta keresztbe az üzleti ambícióikat?

R. K.: Ezt nagyon nehéz megítélni, a pillanatnyi helyzetet tudom mondani. Vannak ágazatok, például a filmipar vagy a szállodaipar, amelyet elég súlyosan érintett a járvány, és nekünk elég nagy a kitettségünk ezekben a szektorokban. Ugyanakkor más területeken rendkívüli módon tudtunk bővülni, főleg a válság miatt szükséges átalakítások segítése révén. Összességében jó 25%-kal a tavalyi év felett vagyunk és nagyon optimistán nézünk a jövőre, főleg annak tükrében, hogy időközben a filmipar is szépen magára talált.