Gazdaság MTI / hvg.hu 2020. október. 19. 11:44

Magyarországon terjeszkedik a kínai Chevron Auto, a kormány milliárdokkal támogatja őket

A Chevron Autónak még nincs Kínán kívüli üzeme, az első ilyet pedig Magyarországon, Miskolcon nyitják meg.

17,5 milliárd forintos beruházást hoz Magyarországra a kínai Chervon Auto, a miskolci fejlesztéshez a kormány 5,3 milliárd forint vissza nem térítendő támogatást biztosít – jelentette be a külgazdasági és külügyminiszter hétfőn. A nyolchektáros miskolci területen egy 26 ezer négyzetméteres gyártócsarnokot húz fel a kínai cég.

Szijjártó Péter miniszter szerint az autóipari beruházás első ütemben 138 új munkahelyet teremt, a vállalat célja pedig az, hogy évente kétmillió alkatrészt gyártsanak mind a hagyományos, mind az elektromos autóipari vállalatok számára. A cégnek ez az első Kínán kívüli gyára.

A külgazdasági és külügyminiszter közölte: tíz év alatt Magyarország 22 százalékkal növelte keleti irányú exportját, és 2019-ben fordult először elő az, hogy egy távol-keleti ország hozta a legtöbb beruházást Magyarországra (Dél-Koreáról van szó), és tavaly a Magyarországra érkezett beruházási érték 60 százaléka keletről származott, és a tavaly újonnan létrehozott munkahelyek 40 százaléka is keleti beruházókhoz kötődik.

Szijjártó arról is beszélt, hogy 700 autóipari vállalat működik az országban, és tavaly 550 ezer gépkocsit és több mint kétmillió autómotort gyártottak Magyarországon, az ágazat exporthányada pedig 90 százalék felett van. Szijjártó szerint a Chervon fejlesztése tovább erősíti Magyarország és Kína együttműködését. Az idén az első hét hónapban 19 százalékkal nőtt a magyar–kínai kereskedelmi forgalom és ezen belül 10 százalékkal nőtt Magyarország exportja.

zöldhasú
Hirdetés
hvg360 Ligeti Nagy Tamás 2025. január. 05. 19:30

"Nem csak egy eszköz, hanem ügynök" – Harari elmagyarázza, miért veszélyesebb a mesterséges intelligencia az atombombánál is

Miután az ember lassan beletörődik a múlt megváltoztathatatlanságába, és a jelenben nem igazán érzi jól magát, úgy döntött: a jövőt megtartja magának. Yuval Noah Harari izraeli történész új okoskönyvében az információs hálózatok fejlődését vizsgálva arra jut, lehet, hogy az emberiség történetét Valaki Más írja.