Gazdaság hvg.hu 2020. augusztus. 27. 08:00

Február óta titkolták Garancsiék Andy Vajna kaszinóinak megvételét

A GVH már hónapok óta tudott az üzletről, azzal pedig nem volt bajuk, hogy Garancsi Istvánéknak így még Vajnánál is nagyobb piaci részesedése lesz a kaszinóbizniszben.

Csak májusban közölte a versenyhivatal, hogy Garancsi István és Szalay-Bobrovniczky Kristóf megveszi Andy Vajna kaszinóit, miközben már februárban áldását adta az üzletre – írja a 24.hu. Az üzlet azért is érdekes, mert a fővárosi kaszinókoncesszióra megint nem írtak ki közbeszerzést, a versenyhivatalt pedig nem zavarja, hogy Vajna monopóliumánál is nagyobb piaci részesedése lesz Garancsiéknak. A konkurenciát pedig gyakorlatilag kizárták.

A kaszinóknak évente nagyjából 28 milliárd forintos forgalma van, tehát a Gazdasági Versenyhivatal nélkül nem köthető ilyen üzlet: az összefonódásról szóló bejelentés február 6-án érkezett meg a hivatalba, alig két héttel később pedig kiállították a hatósági bizonyítványt arról, hogy nincs káros piaci hatása annak, ha a Garinvest Projekt kezébe kerül mind az öt budapesti kaszinó. A döntést viszont sokkal később hozták nyilvánosságra, és nem kértek részletes vagy földrajzi piacvizsgálatot sem.

A GVH elismerte a hallgatást, indoklásuk szerint a bejelentő kérte, hogy az összefonódást annak végrehajtásáig üzleti titokként kezeljék, ilyen esetben pedig az összefoglalót és a hatósági bizonyítványt csak akkor hozhatják nyilvánosságra, amikor a tranzakció ténye már nem képez üzleti titkot.

A magyarázatban konkuráló ügyfelekről is szó van, ami azért érdekes, mert valószínűleg nem voltak konkuráló ügyfelek: már 2014-ben is pályázat nélkül kötöttek szerződést Andy Vajna Las Vegas Casinójával.

Április 30. óta a kaszinóüzemeltető cég mögött hivatalosan is Garancsi István, illetve a volt londoni nagykövet, Habony Árpád egyik bizalmasa, Szalay-Bobrovniczky Kristóf áll.

zöldhasú
Hirdetés
hvg360 Lőrincz Tamás 2025. január. 06. 06:30

A választás időpontjánál is fontosabb, telik-e osztogatásra a Fidesznek, miközben a kilátásoknál csak a közhangulat rosszabb

A Tiszának az előrehozott választás témájának napirenden tartása – ezzel együtt leginkább annak elkerülése – mellett a pártépítés lesz a legfőbb feladata 2025-ben, a Fidesznek pedig a gazdaság felpörgetése és saját táborának megtartása. Mi vár a magyar politikára és a választókra a most kezdődő évben?