A traumatológiai beavatkozások elszámolásának növelésével havi 90 millió forint pluszbevételt könyvelhetett el az intézmény.
A gyakorlott szakorvosok egymillió, a rezidensek 450-500 ezer forintot keresnek a Péterfy Sándor utcai kórházban – közölte az intézmény igazgatója a Magyar Nemzettel.
"A baleseti sebészetek havi fix díja a többszörösére nőtt, a mi intézményünkhöz tartozó, Fiumei úti traumatológiai intézet például a korábbi nyolcmillió helyett immár havonta száznyolcmillió forint támogatásban részesül. A megemelt összegű fix díjak mellett januártól 45 százalékkal megnövelték a traumatológiai beavatkozások teljesítményelszámolását is, ami számunkra további havi 90 millió forint pluszbevételt jelent – mondta a lapnak Sásdi Antal.
Az igazgató kitért rá, hogy a Péterfyben van messze a legnagyobb betegforgalom, és nagyon magas a műtéti szám is, elmondása szerint ezért voltak évek óta a harmadik legeladósodottabb kórház.
Sásdi arról is beszélt, hogy a többletfinanszírozásnak köszönhetően folyamatosan csökkent az adósságállomány, az utolsó két hónapban már nem keletkezett új adósság, és átkerültek pozitív szaldóba.
A plusz fix díj felét pedig a traumatológián dolgozó orvosok és nővérek béremelésére fordítottuk, így hazai viszonyok között már egész szép jövedelmük van"
– mondta Sásdi, aki az interjúban elárulta, hogy az intézmény 2200 dolgozója közül körülbelül 50-en kapták el a koronavírust, de egyikük sem szorult kórházi ellátásra.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.