Az ágazat a spanyol GDP több mint tizedét teszi ki.
Biztonságos turisztikai folyosó megnyitásán dolgozik a spanyol kormány, amellyel lehetővé tenné, hogy az ország egyes térségei már júniusban fogadhassanak turistákat külföldről - közölte a turizmusért felelős miniszter az EFE spanyol hírügynökségnek adott szombati interjúban.
Reyes Maroto elmondta: az eddigi elképzelések szerint a Kanári- és a Baleár-szigetekre június közepétől érkezhetnének vendégek Németországból és a skandináv országokból. Fontos figyelembe venni a kibocsátó országok járványügyi helyzetét - hangsúlyozta, hozzátéve: ez indokolja, hogy a brit turisták nem szerepelnek ebben a tervben, noha általában minden évben a szigetországból látogatnak a legtöbben Spanyolországba.
A Kanári-szigetek közül El Hierro, La Gomera és La Graciosa, illetve a Baleár-szigetek közül Formentera jövő hétfőn már a járványügyi korlátozások enyhítésének utolsó, hármas fázisát kezdheti meg. Várhatóan két hét múlva teljesen feloldják az intézkedéseket. A többi sziget egy hét csúszással követheti az élmezőnyt.
Spanyolország 2019-ben a világ második leglátogatottabb országa volt, 83,7 millió külföldi turistát fogadott. A turizmusból származik a bruttó hazai termék (GDP) 12,3 százaléka. Az ágazat mintegy 2,5 millió embernek ad munkát.
A spanyol kormány korábban azt közölte, hogy kedvező járványügyi helyzet esetén júliustól nyitja meg az országot a nemzetközi turizmus előtt, de ennek dátumát még nem pontosította, és az sem tisztázott, hogy minden területet egyformán érint-e, hiszen jelenleg eltérő a készültség szintje még a tartományokon belül is.
Az egészségügyi minisztérium szombati jelentése szerint 271-gyel emelkedett a regisztrált fertőzöttek száma az elmúlt egy napban, eddig 239 228-an kapták el az új koronavírust. A fertőzöttek közül 27 125-en hunytak el, egy hét alatt 43-an, egy nap alatt pedig négyen veszítették életüket.
A legtöbb, 68 740 esetet a madridi autonóm közösségben azonosították, ahol 95-tel nőtt ez a szám az elmúlt nap során. Madridot Katalónia követi 59 003 regisztrált fertőzöttel, és 88 napi új esettel. A Kanári-szigeteken 2343-an kapták el a koronavírust, a fertőzöttek száma kilenccel nőtt 24 óra alatt. A Baleár-szigeteken 2137 esetet igazoltak, az elmúlt egy napban nem szűrtek ki újabb fertőzöttet.A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.