Gazdaság hvg.hu 2020. május. 22. 08:33

24.hu: Alig kaptak 100 ezer forintnál több fizetést a koronavírus-osztály ápolói

Várták a Szent János Kórház koronavírus-osztályának ápolói a 180 százalékos bért, de a múlt havi munkájukért a legtöbbjük nagyon kevés fizetést kapott – írja a 24.hu. A kórház korábban azt közölte, hogy mindent kifizettek.

Koronavírus-járvány
Friss cikkek a témában

A lapnak az egyik ápoló nyilatkozott, aki szerint az intézmény százezer forintot alig meghaladó összeget utalt át munkájáért, miközben 200 órát dolgozott áprilisban a fertőzött betegek között.

Az ápoló és a kollégái számítottak a 180 százalékos bérre, de azt egyelőre nem kapták meg – írja a lap, amely úgy tudja, hogy az osztályon 109 és 150 ezer forint körül mozogtak az áprilisi munkáért kapott bérek.

Az osztályra több helyről irányítottak át egészségügyi dolgozókat, a 24.hu szerint ők májusban az alapbérüket kapták meg.

Azok is rosszul járhattak, akiknek márciusban karanténba kellett vonulniuk, miután az osztályukra egy fertőzött beteg került. A lap forrása arról számolt be, hogy 100 százalékos táppénz jár az önhibáján kívül kialakult helyzetért, és az áprilisi utalásban ez meg is jelent. A májusi utaláskor viszont kiderült, hogy csak 60 százalék jár és a különbözetet levonták.

A Szent János Kórház szerint a 100 százalékos táppénzre való jogosultság megállapítása a kórháztól független, arról országosan egységesen az egészségbiztosítási törvény rendelkezik. „A táppénz számfejtésének gyakorlata, hogy első körben a munkavállaló havi bérének 60 százaléka kerül kifizetésre. Amennyiben a hatóság a beérkezett dokumentumok alapján lefolytatott vizsgálata keretében megállapítja, hogy a foglalkozási megbetegedés jogszabályi feltételei fennállnak, az állam gondoskodik a különbözet kifizetéséről" – írták.

Kedden jelentette be a Szent János Kórház, hogy a koronavírusos betegeket ellátó Covid-osztályokon dolgozók extra magas, 180 százalékos óradíját csökkentette kiemelten magas, 150 százalékos díjra a járványhelyzet javulásával. A kórház vezetése azt írta: a kórház a koronavírus-járvány első napjától biztosította a kiemelt kockázatú ellátóhelyeken dolgozók extra magas, 180 százalékos óradíját.

zöldhasú
Hirdetés
hvg360 Tiszai Balázs 2025. január. 09. 12:00

Trump szóban már Putyin szintjén van, de mégis mit akar Grönlandtól, Kanadától és a Panama-csatornától?

A megválasztott amerikai elnök nem zárja ki, hogy katonai eszközökkel szerezzen meg a három kiszemelt területből kettőt, az USA északi szomszédját pedig gazdasági nyomásgyakorlással kényszerítené az 51. állammá. Donald Trump a harcias megnyilvánulásai alapján annyira veszi komolyan a határvonalakat, mint az Ukrajnát “nácítlanító” Oroszország, bár arra szerencsére kevés az esély, hogy az amerikai hadsereg bármely országot lerohanja. Összeszedtük, miért került a három kiemelt célpont Trump fókuszába.