Gazdaság hvg.hu 2020. április. 27. 12:02

Kiszámolták, mennyi pénzt költött a kormány sportra a veszélyhelyzet kihirdetése óta

Van, amiből sosem elég.

A veszélyhelyzet bejelentése óta napi szinten 205,3 millió forintot csoportosított át az állam a sportra – írja az Mfor a március 11-e óta bejelentett költségvetési átsorolások alapján.

A portál a Magyar Közlönyben megjelent határozatok alapján összeszedte, mi mindenre jutottak milliók, sőt, milliárdok a kormány számára stratégiai területen. A végösszeg meghaladja a 9 milliárd forintot, ez alapján számolták ki a napi szintet.

  • 514 millió a szegedi atlétikai centrum beruházására – március 20.
  • 300 millió forint a Haladás sportegyesület stadionüzemeltetésére – március 31.
  • 300 millió a versenysport és olimpiai felkészülés szakmai támogatására – április 14.
  • 133 millió foint pedig az egyedi sportlétesítmény-fejlesztések támogatására – április 14.
  • 450 millió a Budapest Honvéd Sportegyesület létesítményfejlesztési programjának előkészítésére – április 21.
  • 1 milliárd forint a készülő Bozsik Stadionra – április 21.
  • 768 millió forint a Kiemelt Nemzetközi Sportesemény Stratégia és sportesemény pályázataira – április 23.
  • 1,1 milliárd forint a Nemzeti Sportközpontoknak – április 23.
  • 4,07 milliárd forint a sportlétesítmények fejlesztésére – április 23.
  • 400 millió forint a kiemelt sportegyesületek sportlétesítmény-fejlesztésére – április 23.

A kormány természetesen nem csak a sportra költött, de érdemes megjegyezni, hogy a gazdaságvédelmi akcióterv részeként kivetett banki különadóból is juthat sportra: a pénzintézetek az adónak akár a felét tao-támogatásként ajánlhatják fel, igaz, csak akkor, ha a társasági adóból nem tettek felajánlást. Azzal is segítik az egyesületeket, hogy a tao-támogatás már 100 százalékos finanszírozást is lehetővé tesz a számukra.

(Mfor)

zöldhasú
Hirdetés
hvg360 Lőrincz Tamás 2025. január. 06. 06:30

A választás időpontjánál is fontosabb, telik-e osztogatásra a Fidesznek, miközben a kilátásoknál csak a közhangulat rosszabb

A Tiszának az előrehozott választás témájának napirenden tartása – ezzel együtt leginkább annak elkerülése – mellett a pártépítés lesz a legfőbb feladata 2025-ben, a Fidesznek pedig a gazdaság felpörgetése és saját táborának megtartása. Mi vár a magyar politikára és a választókra a most kezdődő évben?