Gazdaság Lengyel Miklós 2020. március. 30. 15:26

Égetően hiányoznak a vendégmunkások a brit földekről

Nem lesz elég zöldség és gyümölcs Nagy-Britanniában, ha nem jönnek a vendégmunkások Kelet-Európából – figyelmeztetnek a helyi mezőgazdasági cégek.

Annyira nincs ember, aki földeken dolgozna, hogy a brit cégek szerint akár 90 ezer vendégmunkásra is szükség lenne. Vannak olyan cégek, amelyek már saját charter repülőt szereztek, hogy be tudják hozni a munkásokat – tudósít a Guardian, amely megjegyezte, hogy tavaly a gyümölcsszedésben szinte kizárólag vendégmunkások dolgoztak: 98 százalék volt az arányuk.

A lap szerint ezeknek az új vendégmunkásoknak a fele az Európai Unió keleti államaiból érkezne, a másik része viszont olyan államokból, mint Oroszország, Ukrajna, Fehéroroszország, Moldávia vagy Grúzia. Sőt, még Barbados is felmerült. Csakhogy az Európai Unió le van zárva a koronavírus-járvány miatt, ezért különleges engedély kellene a vendégmunkások importjához az unión kívüli államokból. Ezért most a mezőgazdasági cégek azt kérik a brit kormánytól: intézze el Brüsszelben a szükséges engedélyeket.

Probléma van az uniós államokkal is, mert Litvánia például le van zárva, Romániában nincs charter gép, amely elhozhatná a vendégmunkásokat. Marad Bulgária, de ez kevés. Ráadásul Bulgáriában sem könnyű a helyzet, mert leálltak a fapados járatok.

"Ezért most charter gépekről tárgyalunk. Egy ilyen gép 45 ezer fontért hoz nekünk 229 vendégmunkást" – mondta Stephanie Maurel, a vendégmunkások beutaztatásával is foglalkozó Concordia főnöke, aki szerint "a Brexit elbizonytalanít sok vendégmunkást, akik már a járvány előtt is találtak máshol munkát. Emiatt már sok farm csődbe ment, és a járvány felerősítheti ezt a folyamatot. A boltokban pedig nem lesz zöldség és gyümölcs.”

Londonban a kormányzat tisztában van a helyzet súlyosságával, ezért kulcsfontosságú munkaerőnek jelölte ki a mezőgazdasági vendégmunkásokat. Ez azt jelenti, hogy rájuk nem vonatkozik a tiltó rendelkezések nagy része.

zöldhasú
Hirdetés
Itthon hvg.hu 2025. január. 09. 14:00

Szabó Andrea szociológus a Fülkében: Magyar Péter nem érte el a Fidesz magszavazóit, stabil a tábor

Videóra vált podcatsunk, a Fülke. A hangban követne bennünket, az a megszokott streamingfelületeken továbbra is megtalál minket, de most már a YouTube-on videóban is kint lesznek adásaink. Az új évad első részében Szabó Andrea szociológust kérdezte a Rogánt ért amerikai szankciókról, a Fidesz fiatalokat célzó stratégiájáról és többek között Magyar Péter dilemmáiról Kacskovics Mihály Béla.