Gazdaság MTI 2020. március. 13. 13:55

Szijjártó: Németországból kaphat Magyarország védőfelszereléseket

Magyar intézmények Németországból rendeltek védőfelszereléseket, de ott exporttilalom van érvényben ezekre. Most új szabályozást hoztak, amely szerint Németország kivételt tehet a tilalom alól az EU-ba irányuló védőeszközök szállításánál.

Németország hamarosan dönthet arról, hogy kivételt tesznek az elrendelt exporttilalom alól, és Magyarországra szállítják a korábban megrendelt védőfelszereléseket – mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteki sajtótájékoztatóján, Budapesten.

A tárcavezető videokonferencián egyeztetett a visegrádi országok (V4: Csehország, Lengyelország, Magyarország, Szlovákia), valamint Németország külügyminiszterével. A tanácskozásról beszámolva hangsúlyozta:

kollégáival tájékoztatták egymást a koronavírussal kapcsolatos helyzetről, a határokon foganatosított intézkedésekről.

Elmondta, Magyarországról az egészségügyi védekezéssel foglalkozó intézmények rendeltek többek közt Németországból védőfelszereléseket, de ott exporttilalom van érvényben ezekre az eszközökre.

A külügyminiszter a héten korábban már egyeztetett német kollégájával, aki ígéretet tett, hogy találnak megoldást, hogy ezek az eszközök megérkezzenek Magyarországra.

A mostani tanácskozáson a német miniszter közölte, hogy új szabályozást hoztak, amely szerint Németország kivételt tehet a tilalom alól az EU-ba irányuló védőeszközök szállításánál, az ezzel foglalkozó testület létrejött, és remélhetőleg meghozza a döntést, hogy a magyar állami intézmények által megrendelt felszerelések is elindulhatnak ide – magyarázta. Fontos téma volt a tanácskozáson a migráció is. Elvárjuk, hogy Görögország védje meg a schengeni külső határt – közölte.

Azt is hozzátette, a kontrollálatlan migrációs hullámokkal kapcsolatban már az egészségügyi kockázatokról is beszélni kell, mert a kontrollálatlan mozgások komoly egészségügyi kockázatokat is jelentenek főleg a jelenlegi helyzetben.

Kérdésre elmondta: a török elnök és a V4-es országok tervezett csúcstalálkozóját bizonytalan időre elhalasztották.

Szijjártó Péter a sajtótájékoztató végén beszámolt arról is, hogy jelenleg négy országban hat magyar állampolgár van karanténban a koronavírus miatt. A korábban Japánban karantén alá vont hajó személyzetének három magyar tagja elhagyhatta a karantént, a Maldív-szigeteken egy üdülőkomplexumban elrendelt karantént pedig – ahol négy magyar volt –, a helyi hatóságok feloldották – közölte.

Elmondta: jelenleg Szingapúrban és Vietnamban van egy-egy magyar karanténban, mert fertőzött személlyel utaztak együtt repülőgépen. Az Oaklandben kikötött hajón két magyar van, ők a személyzet tagjai, ellátásukról a hajótársaság gondoskodik. A kínai Hupej tartományban két magyar van – sorolta.

A tárcavezető kiemelte: minden érintettel tartják a kapcsolatot, a körülményekhez képest jól vannak, minden segítséget megadnak nekik.

zöldhasú
Hirdetés
Gazdaság Tiszai Balázs 2024. december. 04. 17:30

Dél-Korea elmúlt 24 órája: amikor annyira utál mindenki, hogy csak az önpuccs tűnik megoldásnak, de még az se sikerül

Jun Szuk Jeol elnök a hadiállapot kihirdetésével majd visszavonásával néhány óra leforgása alatt szilánkjaira zúzta szét azt a képet, ami a nyugati világ lakosainak többségében élt Dél-Koreáról, miközben saját népe elé véres és traumatikus képeket rángatott elő a kollektív emlékezetből. A villámgyorsan hamvába hullt önpuccsból akár halálos ítélet is születhet, a dél-koreai kormány bukása már csak formaságnak tűnik.