Kevesebb tömény szeszt, ugyanakkor több bort ittak az oroszok, sokkal kevesebben haltak meg alkoholmérgezésben. Az ok abban keresendő, hogy Oroszországban az átlagosnál nyolc fokkal melegebb volt a tél.
2020. januárban 619-en haltak meg Oroszországban véletlen alkoholmérgezés következtében, ami az orosz Nemzeti Alkoholpolitikai Központ közleménye szerint 37,3 százalékkal kevesebb, mint 2019 ugyanezen az időszakában. Ennek oka az orosz Fogyasztók Nemzeti Jogvédelmi Központja szerint az enyhe tél volt, amelynek köszönhetően visszaesett a tömény szeszes italok fogyasztása.
Tél tábornok nyugdíjba ment, Oroszország olvad
Egy orosz jégtörőnek sikerült elszállítania az ellátmányt és a friss személyzetet minden idők legjelentősebb sarkkutató expedíciójához, mely a német Polarstern (Sarkcsillag) kutatóhajón, az Északi-sarktól több mint 150 kilométerre vizsgálja a klímaváltozást - közölte az Alfred Wegener Kutatóintézet.
Januárban emellett 153-an haltak meg "meghatározatlan szándékú alkoholmérgezésben", ami 46,1 százalékos visszaesést jelent az előző évi adathoz képest. Az adatokat ismertető Interfax hírügynökség szerint a "meghatározatlan szándékú alkoholmérgezés" kifejezést azokra az esetekre alkalmazzák a nemzetközi gyakorlatban, amikor az egészségügyi és az igazságügyi szakértők nem tudják megállapítani, hogy egy adott incidens a szerencsétlenség, az önkárosítás, avagy az erőszakcselekmény kategóriájába sorolható-e. A fő rizikócsoport ebben az esetben a 15-19 éves korosztály.
A Fogyasztók Nemzeti Jogvédelmi Központja szerint januárban kevesebb vodka és konyak, viszont több bor fogyott. "Amiatt, hogy a középhőmérséklet 10 fokkal a klimatikus norma fölé emelkedett, 10 fokkal csökkent a lakosság egészségének alkoholos terhelése. Ennek következtében erősen csökkentek az alkoholfogyasztás negatív következményei" - jelentette ki Pavel Sapkin, a társadalmi szervezet elnöke.
Az orosz hidrometeorológiai központ szerint 2019–2020 tele nyolc fokkal volt melegebb a normális középértéknél, ami Oroszország szempontjából szélsőséges felmelegedést jelent, és 1,3 fokkal haladta meg a 2015–2016 telén felállított előző rekordot.
Nem csak ön érezte, klímakutatók szerint ez a tél más volt, mint a többi
Az idei tél volt az eddigi legmelegebb a feljegyzések kezdete óta európai klímakutatók szerint.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.