Vasárnap lép életbe a tiltás New York-ban az egyszer használatos műanyag zacskókra, aminek az aktivisták örülnek, a kisvállalkozások azonban nem.
Idén márciusban döntöttek úgy a törvényhozók, hogy New York államban is – Kalifornia és Hawaii példáját követve – betiltják a bevásárlásokhoz világszerte használt műanyag zacskókat, erre azonban sok kisvállalkozás nincs felkészülve és az alacsonyabb jövedelműeknek plusz költséget jelenthet majd – írta a The Guardian.
„Ez pont a kis bodegákat érinti hátrányosan, amelyek New York szívében működnek. Ők nem fognak így túlélni” – mondta Frank Garcia a latin utcai kereskedők nemzeti szervezetétől. Körülbelül 13 ezer bodega működik a nagyvárosban. A papírtáskák iránt megnövekedett kereslet miatt áruhiány lépett fel, így vannak olyan üzletek, ahol semmilyen szatyrot nem kapni egyelőre. A Novolex – az egyik vezető amerikai csomagolásgyártó cég – szerint a New York-iaknak körülbelül 4 milliárd papírtáskára lenne szüksége, ami több, mint a fele Észak-Amerika teljes gyártási kapacitásának.
A helybéliek kezei között a becslések szerint körülbelül 23 milliárd tonna egyszer használatos műanyag zacskó megy át – ezek 85 százaléka az utcákon, hulladéklerakókban, a vizekben köt ki és egy részüket újrahasznosítják. Az új, vasárnap életbe lévő törvény az alternatívákat szorgalmazza: az üzletek ezentúl 5 centért árusítják majd a papírzacskókat vagy olyan, újból felhasználható táskákat kell kínálniuk, amelyeket legalább 125-ször felhasználhatnak a vásárlók. Bár egyelőre egy türelmi időszak lép életbe, először csak figyelmeztetik az üzleteket a hatóságok, később pedig 250 dolláros bírsággal számolhatnak.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.