Gazdaság hvg.hu/MTI 2020. január. 08. 13:17

Szijjártó: Soha nem érkezett annyi beruházás Magyarországra, mint tavaly

Hárommal több nagyberuházásról állapodtak meg 2019-ben, mint egy évvel korábban. Ez új rekord, egyben az első alkalom, hogy 100 fölé került a szám.

Minden idők legtöbb beruházása érkezett Magyarországra 2019-ben – közölte a külgazdasági és külügyminiszter szerdán.

Szijjártó Péter arról beszélt, hogy a kormány

összesen 101 nagyberuházásról tudott megállapodást kötni külföldi és magyar nagyvállalatokkal, ami hárommal több, mint a 2018-ban elért korábbi csúcs.

A beruházások összértéke eléri az 1705 milliárd forintot, ami szintén abszolút rekordnak tekinthető és a tavalyi GDP csaknem 4 százalékát teszi ki. A kormány összesen 156 milliárd forint vissza nem térítendő támogatással segítette a beruházásokat.

Az új beruházásokkal létrehozott munkahelyeket 50 százalékkal magasabb fizetések jellemzik, mint a 2017-ben létrejötteket.

A miniszter abból a szempontból is egyedinek nevezte a tavalyi évet, hogy nem Németországból, hanem Dél-Koreából érkezett a legtöbb beruházás.

 

zöldhasú
Hirdetés
hvg360 Lenthár Balázs 2025. január. 09. 19:30

Századfordulós bűnügyek – Az országbíró titokzatos halála

Az alig tíz éve egyesült Budapest első szenzációs bűnügye volt Mailáth György országbíró meggyilkolása, hiszen a korabeli magyar állam legfőbb közjogi méltóságainak egyike vált bűncselekmény áldozatává. A minden információmorzsára éhes közérdeklődés komolyan hátráltatta a nyomozói munkát, amit a sajtó is csak nehezített, ugyanis a legvadabb feltételezéseket is tényként tálalta. Századforulós bűntényekről szóló sorozatunk első része.