Gazdaság hvg.hu/MTI 2019. december. 11. 16:09

ATM-eket felrobbantó és kifosztó magyar–német bűnbandát kapcsoltak le

Több mint száz magyar és német rendőr fogta el a gyanúsítottakat.

ATM-fosztogató bűnözői csoportot számoltak fel magyar és német rendőrök – közölte a rendőrség.

A Frankfurt am Main-i Főügyészség 2018-ban európai nyomozási határozatot bocsátott ki K. Tamás magyar állampolgár és társai ellen. A németek adatai szerint a férfi a bűntársaival pénzautomatákat robbantott fel Németországban, majd ellopták belőlük a készpénzt.

A Hajdú-Bihar Megyei Főügyészség pénzmosás gyanúja miatt nyomozott: kiderült, hogy a Németországban elkövetett bűncselekményekből szerzett vagyont K. Tamás és társai Magyarországon mosták tisztára. A magyar rendőrök ezért vagyonvisszaszerzési eljárást is kezdeményeztek.

A magyar nyomozók jelzésére december 7-én Németországban elfogták a 41 éves K. Tamást és két társát, a 39 éves K. Balázst és a 45 éves Z. Zsoltot, akik a megalapozott gyanú szerint részt vettek az ATM-ek kifosztásában. Elfogták a bűnözői csoport egyetlen német állampolgárságú tagját is.

A Nemzeti Nyomozó Iroda munkatársai a német rendőrökkel közösen szerdára összehangolt bűnügyi akciót szerveztek több mint száz rendőr közreműködésével. Hajdúnánáson, Nyíregyházán és Budapesten újabb négy gyanúsítottat fogtak el. A hét férfinél lefolytatott házkutatásban pénzt foglaltak le, lőfegyvert és lőszereket, ingatlant és két gazdasági társaságban lévő üzletrészeket vettek zár alá, bankszámláikat befagyasztották, pénzintézeti széfjeiket átkutatták.

A négy újonnan elfogott magyar férfit a rendőrök robbanóanyaggal elkövetett robbantás és más bűncselekmények megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki.

zöldhasú
Hirdetés
hvg360 Lőrincz Tamás 2025. január. 06. 06:30

A választás időpontjánál is fontosabb, telik-e osztogatásra a Fidesznek, miközben a kilátásoknál csak a közhangulat rosszabb

A Tiszának az előrehozott választás témájának napirenden tartása – ezzel együtt leginkább annak elkerülése – mellett a pártépítés lesz a legfőbb feladata 2025-ben, a Fidesznek pedig a gazdaság felpörgetése és saját táborának megtartása. Mi vár a magyar politikára és a választókra a most kezdődő évben?