Elárulta a Bankszövetség, hová telepíthetnek első körben új ATM-eket, és még a Revolutnak is beszóltak
Nagy Mártonnal egyeztetett a szövetség az új kormányrendeletről.
Nagy Mártonnal egyeztetett a szövetség az új kormányrendeletről.
Az ügyfelek zsebére mehet, hogy félrevezető az automaták kezdőképernyőjének menüje. Versenyfelügyeleti eljárás indult.
A nő nem hagyta annyiban a dolgot, végül három hónappal később kapta vissza a pénzét.
Teljes ATM-hálózatát lecserélte a K&H, így az ország mind az 550 automatáját lehet készpénzfelvételre használni bankkártya nélkül is.
Nem emelték a plafont, így az átlagfizetés jóval kevesebb százalékához juthatunk hozzá ingyenesen, ha bankautomatából vennénk ki pénzt.
December végén lejár a kormány díjemelési tilalma, januártól komolyan emelkednek majd az átutalási mellett a készpénzfelvételi költségek is.
Azt használták ki, hogy az ATM-ek képernyője néhány másodpercre elsötétül.
Apró szépséghiba, hogy a felvett összegeket utólag mindenkitől levonták.
Kihasználták a figyelmetlenségét.
Békéscsabán, Kecskeméten, Miskolcon is tehetünk már pénzt bitcoin-automatába, de a fővárosban van erre a legtöbb helyen lehetőségünk. A Binance, a világ legnagyobb kriptotőzsdéje szerint csak idő kérdése, és megsokszorozódik az ATM-ek száma hazánkban is, pedig már most is nálunk található a 19. legtöbb a világon.
A garantált bérminimumról, vagy az átlagnyugdíjról nem is beszélve.
A Magyar Nemzeti Bank (MBN) nemrégiben jogszabályban kötelezte a lakossági bankokat ATM-hálózatuk sűrítésére. Ha rápillantunk a hazai bankautomatákról frissen készített, interaktív térképre, akkor látszik, hogy mindez nem is véletlen: a Helix Consulting nyilvánossá tett adatvizualizációja alapján a magyarországi járások lakosságarányos ATM-lefedettségében mintegy tízszeres különbségek is lehetnek.