Bemutatta papír sörösdobozát a Carlsberg, bár egy kis műanyag még van benne.
Két prototípust mutatott be papírból készült sörösdobozából a Carlsberg dán sörgyártó a Koppenhágában október 9-12. között megrendezett C40-polgármesterek csúcstalálkozóján – írja a CNBC. (A C40 a világ klímaváltozás elleni és környezetvédelem melletti küzdelemért elkötelezett városait tömöríti, tagja többek közt London, Párizs, Berlin és Varsó.)
A Carlsberg szerint csomagolási szakértők és tudósok bevonásával 2015 óta dolgoznak a projekten. A prototípusok farostból készültek, és teljesen újrahasznosíthatóak. Legalábbis nagyrészt farostból készültek, szükség van ugyanis egy vékony belső rétegre, ami képes megtartani a sört. Az egyik prototípus esetében ez jelenleg újrahasznosított polietilénből (vagyis műanyagból) készül, a másik esetében „100 százalékban biológiai eredetű polietilénből". A prototípusokat most tesztelni fogják, a Carlsberg arra készül, hogy idővel teljesen biodobozokkal álljon elő, amikhez egyáltalán nem kell polimereket felhasználni.
„Bár még nem egészen tartunk ott, a két prototípus fontos lépés afelé, hogy eljuttassuk a piacra ezt az áttörést” – mondta Myriam Shingleton, a Carlsberg-csoport alelnöke.
"Papírüvegekre" és összeragasztott sörösdobozokra vált a Carlsberg
Lecserélik a sörösdobozokat összetartó műanyag csomagolást, és hamarosan tesztelik a kartonüvegeket is.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.