Gazdaság MTI 2019. október. 07. 19:15

Putyin szólt, hogy több fizetés kellene az orosz állami vezetőknek – így is lett

A saját fizetését is megemeltette.

Elrendelte az államfő, a miniszterelnök, a kormánytagok és több állami intézmény vezetője fizetésének 4,3 százalékos emelését Vlagyimir Putyin orosz elnök.

Az erről szóló, hétfőn aláírt rendelet még a nap folyamán megjelent az online hivatalos közlönyben. Az október 1-jétől hatályos intézkedés kiterjed a miniszterhelyettesek, a főügyész, a biztonsági szervek vezetői, a Központi Választási Bizottság elnöke és mások javadalmazására is.

Szeptember 18-i rendeletével Putyin a külügyminisztériumi dolgozók és más állami alkalmazottak fizetését emelte meg 4,3 százalékkal. Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője az intézkedést "tervezett indexálásnak" nevezte.

Dmitrij Medvegyev orosz miniszterelnök márciusban rendelte el a köz- és szövetségi állami alkalmazottak fizetésének indexálását. A Roszsztat orosz állami statisztikai szolgálat szerint az utóbbi kategória  középfizetése tavaly 5,4 százalékkal nőtt, és meghaladta a 126 ezer rubelt, ami a háromszorosa az országos középfizetésnek. (A rubel jelenleg 4,70 forintot ér.) 

Az intézkedés nyilvánosságra hozásának időpontja egybeesett Putyin 67. születésnapjával. Az orosz televíziókban hétfőn megjelent képsorok szerint egyébként az elnök egy nappal korábban a szibériai tajgában túrázott Szergej Sojgu védelmi miniszter társaságában. Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője közölte, hogy Putyin hétfőn a szabadban ünnepel hozzátartozói és barátai társaságában.

zöldhasú
Hirdetés
hvg360 Mátraházi Zsuzsa 2025. január. 10. 19:30

Sabján Adrienn kajatortacukrász: „Olyasmit nem vállalok el, amit jobb, ha nem látnak a hűtőbe bekukucskáló gyermekeim”

Jól fizető szakmából piaci szempontból a legrosszabbkor váltott, mégis sikerre vitte vállalkozását. Furcsán indult, de a hermelintorta sem fogott ki rajta. Megküzdött „véres” feladattal is, de nemet mondott a szülést ábrázoló tortára. Elárulja, hogy már nem igazán szereti az édességet, de persze mindent megkóstol, amit készít, és a versenytársak termékeit is elemeznie kell. HVG-portré.