A hétfői vihar úgy megrongálta a Szegedi Tudományegyetem jogi karának épületét, hogy más tantermeket kellett keresniük, hogy az órákat meg tudják tartani.
A hétfői orkán erejű szél megbontotta a Szegedi Nemzeti Színház tetejét is, ott a színpad ázott, a jogi kar épülete viszont annyira megrongálódott egy, a tetőbe becsapó villám miatt, hogy az épületben már az előadásokat, a szemináriumokat sem lehet megtartani. Más karokkal egyeztetve költöztetik ideiglenesen át a hallgatókat, de még az oktatási irodának is új helyet kellett találni.
A kar egy közleményt adott ki, ebben azt írják, hogy a tető 100 négyzetméteres darabja hiányzik, amelynek egy része a szomszédos utcára zuhant, de egy nagyobb rész, a gerendákkal együtt az épület belső udvarában landolt, ahol több nyílászárót, és az üvegliftet is használhatatlanná tette, míg a bádogtető, ami még fent maradt, életveszélyessé vált, ezért döntöttek a költözés mellett.
Éppen az idén tavasszal jelentették be, hogy a 2018-ban megítélt 670 millió forintos támogatást egymilliárd forintra egészíti ki a kormány, hogy egy teljes felújítás elkezdődhessen a karon. Mostani közleményükben azt írták, hogy a vihar miatt keletkezett károkat a vis maior keretből fedezik.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.