Gazdaság MTI 2019. június. 16. 13:43

Nőnek júliustól a közjegyzői díjak, de van, aki mégis örülhet

A fiatalok, a családosok, az idősek és más csoportok is kedvezményt kapnak.

A július elsején hatályba lépő új közjegyzői díjrendelet kedvezően érinti a nagycsaládosokat, a lakásvásárlókat, az időseket és a fiatalokat - mondta Szécsényi-Nagy Kristóf, a Magyar Országos Közjegyzői Kamara szakügyvezetője az M1 aktuális csatornán vasárnap.

A szakértő az egyik legfontosabb változásként említette, hogy a lakásvásárlásoknál a jelzáloghitel-szerződéshez kapcsolódó kötelezettségvállaló nyilatkozat díja a közjegyzői szerződés szokásos munkadíjának 30 százaléka lesz az eddigi 50 százalék helyett.

A nyugdíjkorhatárt betöltöttek az öröklési, tartási és életjáradéki szerződések megkötésénél 25 százalék díjkedvezményt kapnak az eddigi közjegyzői munkadíjhoz képest. Felére csökkentik a díjat a szociális vagy egészségügyi okok miatt közjegyzői közreműködésre szorulóknál, például látássérültek vagy kórházban fekvő betegek esetében az egyoldalú jognyilatkozatoknál, meghatalmazásoknál vagy végintézkedéseknél.

A nagycsaládosok, akik közjegyzővel készíttetik az ingatlan-adásvételi szerződést, a szokásos munkadíjból 25 százalék kedvezményt kapnak. Az első lakásukat vásárló 35 év alatti fiataloknak pedig, ha az illetéktörvényben támasztott egyéb feltételeknek is megfelelnek, a szerződés elkészítéséért járó munkadíj felét kell kifizetniük - ismertette a Magyar Országos Közjegyzői Kamara szakügyvezetője.

A közjegyzői díj még alacsonyabb lehet, ha a hitelintézet minél rövidebbre fogja a kötelezettségvállaló nyilatkozat tervezetének szövegét, ha elektronikusan is elfogadja a közjegyzői okirat hiteles kiadmányát, valamint ha az okiratot a közjegyző irodájában írják alá. Ha például a lakáshitel-szerződéshez kapcsolódó okirat a közjegyző irodájában készül el, annak díja húszezer forinttal kedvezőbb lesz.

Az általános szabályok azonban már nem ennyire kedvezőek: a közjegyzői díjak többszöri halasztás után most élete lépő, egy 1991-es rendeletet felváltó díjszabása alapján a munkadíj mértéke - ha az eljárás ügyértéke megállapítható - 200 millió forintig valamennyi ügyértéksávban szerződések esetén 4500 forinttal, nem peres eljárások esetén pedig 2250 forinttal emelkedik. Ha az ügyérték nem állapítható meg, a munkadíjat órabérben kell számítani: az egy óráért felszámítandó munkadíj 5500 forintra nő.

 

zöldhasú
Hirdetés
hvg360 Lőrincz Tamás 2025. január. 06. 06:30

A választás időpontjánál is fontosabb, telik-e osztogatásra a Fidesznek, miközben a kilátásoknál csak a közhangulat rosszabb

A Tiszának az előrehozott választás témájának napirenden tartása – ezzel együtt leginkább annak elkerülése – mellett a pártépítés lesz a legfőbb feladata 2025-ben, a Fidesznek pedig a gazdaság felpörgetése és saját táborának megtartása. Mi vár a magyar politikára és a választókra a most kezdődő évben?