Lengyelországban több boltot is be kellett zárni, ez után kérdezték a Tesco elnökét, mik a tervei Közép-Európával kapcsolatban.
Nem tervezi a Tesco, hogy kivonul Közép-Európából – mondta el John Allan, a cég elnöke. A Reuters tudósítása szerint Allant a Tesco részvényeseinek közgyűlésén kérdezték meg arról, hogy 2020 végén jelen lesz-e a vállalat ebben a régióban, ő pedig azt válaszolta: semmilyen olyan tervről nem tárgyaltak, hogy kivonulnának Közép-Európából.
A kérdést azért tehették fel, mert a Tesco Lengyelországban nem túl sikeres, több üzletet be is kellett zárni. Allan azonban azt mondta: Magyarországon, Csehországban és Szlovákiában jól teljesít a vállalat, és további befektetéseket terveznek.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.