Gazdaság hvg.hu 2019. április. 20. 16:31

Teljes a fejetlenség a teniszszövetségben és itt az új botrány is

A Magyar Tenisz Szövetség 707 millió forintos tartozást halmozott már fel, és csak 2018-ban sikerült 300 millió forinttal növelnie a nem teljesített fizetési kötelezettségeit. A tavalyi esztendőben a versenybírók kifizetései után a szövetség elfelejtette teljesíteni az adó-, és járulékbefizetési kötelezettségeit, amit a NAV felhívására most éppen az érintettekkel akar kijavíttatni – írja a Magyar Hang.

A lap értesülésaei szerint  a keddi közgyűlés után hirtelen egy verseny rendezési jogát is elvették egy olyan klubtól, amelynek vezetője a sportág megújulásáért, a működés átláthatóságáért emelt szót. „Ráadásul miközben a vezetés azt híreszteli magáról, hogy például a keddi közgyűlésen minden kérdésre válaszolt, a Magyar Hang hetek óta, míg Sávolt Attila hónapok óta vár választ az írásban feltett kérdéseire.

De arra sincs igazából válasz, vajon miért késnek hónapokat a szövetségi edzők fizetései, ha annak fedezetét az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) már régen átutalta a szövetség számlájára” -írta a honlap. Az MTSZ-t érintő botrányokról és azok hátteréről szóló cikk itt érhető el.

zöldhasú
Hirdetés
hvg360 Ligeti Nagy Tamás 2025. január. 05. 19:30

"Nem csak egy eszköz, hanem ügynök" – Harari elmagyarázza, miért veszélyesebb a mesterséges intelligencia az atombombánál is

Miután az ember lassan beletörődik a múlt megváltoztathatatlanságába, és a jelenben nem igazán érzi jól magát, úgy döntött: a jövőt megtartja magának. Yuval Noah Harari izraeli történész új okoskönyvében az információs hálózatok fejlődését vizsgálva arra jut, lehet, hogy az emberiség történetét Valaki Más írja.