Gazdaság hvg.hu 2019. április. 18. 10:17

Már a hét évre megítélt uniós források harmadát lehívtuk

Ezzel megelőztük a 2004-ben velünk együtt csatlakozott országok nagy részét.

Több mint 2580 milliárd forintot, a nekünk járó uniós források 32 százalékát már lehívta Magyarország – írja a csütörtöki Világgazdaság az Európai Bizottság adatai alapján.

A 2014-20 közötti uniós pénzügyi időszakban hazánk 29,64 milliárd euróból gazdálkodhat, ebből 4,63 milliárd a nemzeti önrész, az Európai Unió pedig 25,01 milliárd eurót ad. A bizottság a rá eső részből eddig 8,08 milliárd eurót, több mint 2580 milliárd forintot folyósított.

A 32 százalékos részaránnyal Magyarország a 28 tagországból álló uniós mezőnyben a 12. helyet foglalja el. De az északi és nyugati, kevesebb támogatásban részesülő országokat nem számítva a jobbak közé tartozunk a forráslehívásban.

Ciprus (40 százalék), Észtország (37) és Litvánia (34) ugyan megelőz minket, Lengyelországot (31), Lettországot (31), Szlovéniát (28), Csehországot (26), Szlovákiát (26) és Máltát (25) azonban felülmúljuk e tekintetben.

Magyarországnak a kért támogatások 104 százalékát ítélték oda. Azért több mint 100-at, mert a kormány az előzetesen megállapított uniós társfinanszírozású keret 10 százalékos állami kiegészítéséről döntött. A következő Málta és Portugália 84 és 82 százalékkal.

zöldhasú
Hirdetés
hvg360 Ligeti Nagy Tamás 2025. január. 05. 19:30

"Nem csak egy eszköz, hanem ügynök" – Harari elmagyarázza, miért veszélyesebb a mesterséges intelligencia az atombombánál is

Miután az ember lassan beletörődik a múlt megváltoztathatatlanságába, és a jelenben nem igazán érzi jól magát, úgy döntött: a jövőt megtartja magának. Yuval Noah Harari izraeli történész új okoskönyvében az információs hálózatok fejlődését vizsgálva arra jut, lehet, hogy az emberiség történetét Valaki Más írja.