A Berkeley-n tartott előadást a magyar miniszter.
Az önvezető járművek magyarországi kutatása és fejlesztése az amerikaival egyenértékű – fogalmazott Palkovics László, az Innovációs és Technológiai Minisztérium vezetője az MTI-nek San Franciscóból telefonon adott interjújában.
A miniszter szerdán érkezett ötnapos látogatásra az Egyesült Államokba, azzal a céllal, hogy elmélyítse a kétoldalú tudományos kapcsolatokat, és népszerűsítse a magyar innovációt. Elsőként csütörtökön a kaliforniai Szilícium-völgyet kereste fel, ahol magyar és amerikai tudósokkal találkozott, valamint előadást tartott a tekintélyes Berkeley egyetemén, és látogatást tett két kutatólaboratóriumban is. Palkovics találkozott a Berkeley Egyetem lézergyorsító laboratóriumában dolgozó magyar Tóth Csabával is, és hat másik magyar tudóssal is.
Palkovics László csütörtökön előadást tartott a Berkeley Egyetemen, ahol – az egyetem meghívására – részt vett a magyarországi önvezető autók gyártásáról és teszteléséről rendezett szimpóziumon, itt arról beszélt, hogy a zalaegerszegi tesztpályával a világon egyedülálló, a jövő közlekedését és technológiáját alapjaiban meghatározó infrastruktúra épül Magyarországon.
Az előadás után az MTI-nek így fogalmazott:
be tudtuk mutatni, hogy az önjáró járműrendszerek kutatása és fejlesztése Magyarországon az amerikaiéval egyenértékű.
A Berkeleyn elmondott beszédében a miniszter többek között kitért arra is, hogy Magyarországon 1700 amerikai vállalat működik, több mint százezer embernek adva munkát. "Az amerikai közvetlen beruházások összértéke a tíz évvel korábbihoz képest másfélszeresére nőtt, csaknem 3000 millió dollár értékű" – emelte ki.
Pénteken Palkovics László jelentlétében a Kalifornia Egyetem Irvine-ban lévő kutatóközpontjában együttműködési megállapodást írnak alá a szegedi, az Irvine-i és egy párizsi egyetem között. A közös kutatások arra irányulnak, hogyan lehet az atomerőmű kiégett fűtőelemeit gyorsan lebontani. A kutatásban a szegedi ELI Alps lézerlaboratórium vesz részt. Los Angelesből Palkovics László Bostonba utazik, ahol szintén egyetemi kutatókkal, tudósklubok képviselőivel, üzletemberekkel találkozik.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.