Késhet a kamatemelés is a bizonytalan helyzet miatt.
A hitelezés fellendítésének érdekében új, célzott, hosszú távú refinanszírozási program elindításáról döntött az Európai Központi Bank kormányzótanácsa, amely a csütörtöki kamatdöntő ülés után jelezte azt is, hogy nyár helyett legkorábban az év végén, de leginkább 2020-ban emelhet kamatot. A testület a piaci várakozásokkal összhangban ezúttal sem változtatott az irányadó kamatokon, így változatlanul hagyta az irányadó refinanszírozási műveletek 0,00 százalékos kamatlábát, valamint az aktív oldali és a betéti rendelkezésre állás kamatlábának 0,25 százalékos, illetve mínusz 0,40 százalékos szintjét.
A kormányzótanács most arra számít, hogy az irányadó kamatok legalább 2019 végéig a jelenlegi szintjükön maradnak, de addig mindenképpen, amíg szükség van erre annak biztosításához, hogy az infláció középtávon tartósan a 2 százalék alatti, de ahhoz közeli szintekhez tartson. A testület tavaly július óta mindeddig 2019 nyarát jelölte meg az első kamatemelés lehetséges időpontjaként.
Az időpont módosításával, az új refinanszírozási program elindításával és a gazdasági előrejelzés rontásával az EKB tulajdonképpen elismerte, hogy az euróövezet gazdasága a korábban vártnál lassabb ütemben növekszik a kedvezőtlen külső körülmények miatt.
Mario Draghi, az EKB elnöke a ülést követő sajtótájékoztatón arról beszélt, hogy folyamatos gyengeség és bizonytalanság nehezíti az európai gazdaság növekedését.
A kormányzótanács azt is megerősítette, hogy a nemrég leállított eszközvásárlási programban vásárolt, lejáró értékpapírokból származó tőketörlesztést teljes egészében továbbra is újra befekteti hosszabb időszakon keresztül, de addig mindenképpen amíg szükség van arra, hogy fenntartsa a kedvező likviditási feltételek és a meglehetősen laza monetáris politikát.
A szeptemberben induló, 2021 márciusáig tartó új, immár harmadik alkalommal meghirdetett programban (TLTRO-III) negyedévente helyeznek ki kétéves lejáratú hiteleket, hogy segítsék a kedvező banki hitelezési feltételek fenntartását és a monetáris politika hatékony érvényesítését a pénzügyi rendszerben. A célzott hosszú távú refinanszírozási programot igénybe vevő kereskedelmi bankoknak az alacsony kamatozású hitelt a magánszférába - a vállalkozásoknak és a háztartásoknak - kell tovább adniuk.
Az EKB 2014 szeptemberében indította el célzott hosszú távú refinanszírozási programját (TLTRO), amely azonban háttérbe szorult, miután 2015 márciusában megkezdődött a mennyiségi enyhítési program. A 2016 nyarán elindított második hullám egy évig tartott, és az érdeklődés jóval nagyobb is volt, mivel a hitelkamatok sokkal kedvezőbben alakultak, ugyanis a kormányzótanács az irányadó refinanszírozási kamatláb helyett a betéti rendelkezésre állás kamatához kötötte azokat.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.