Termeléscsökkentés és elbocsátások jöhetnek a nagy autógyáraknál.
A német autóiparnak termelése csökkentésére kell számítania az idén, nagyrészt a világszerte éleződő kereskedelmi konfliktusok miatt - jelentette ki Herbert Diess, a Volkswagen konszern vezérigazgatója az osztrák Automobilwoche lapnak adott interjúban.
"Tovább éleződik a vámtételekről az Egyesült Államok és Európa között zajló vita, és ez hátrányosan érintheti a német autóipart, de meg fogjuk érezni az amerikai-kínai kereskedelmi konfliktus hatását is" - fogalmazott az interjúban a Volkswagen AG vezérigazgatója.
A német autóipari vállalatok szakmai képviselete, a VDA (Verband der Automobilindustrie) számításai szerint a német autógyárak termelése az idén öt százalékkal 4,8 millióra csökkenhet.
Ferdinand Dudenhöffer, a Duisburg-Esseni Egyetem CAR autóipari kutatóintézetének vezetője is úgy gondolja: a német autóiparnak termeléscsökkentésre és elbocsátásokra kell felkészülnie, valamint csökkentenie kell nyereségvárakozásait is az idén.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.