Matolcsy György hozta a kétharmadot az Országgyűlés gazdasági bizottságában: a tíz kormánypárti tag támogatta újrajelölését a jegybank élére, az öt ellenzéki képviselő ellene szavazott. Maga a meghallgatás nem tette próbára az elnököt. Az egyik oldal alákérdezéseit, dicsérő megjegyzéseit a másik oldal olykor személyeskedésbe hajló kötözködései színesítették, a legkevesebb szó a monetáris politikáról esett. Matolcsy afféle miniszterelnöki expozét tartott, ismét bizonyítva, hogy

öndicséretben széles e honban nincs riválisa.

A kormány és a jegybank együttműködésének olyan példátlan sikereket tulajdonított, ami vetekszik az I. világháború utáni stabilizációval vagy a forint megteremtésével.

„Újkori történelmünk legegészségesebb konjunktúraciklusát élhettük át” – büszkélkedik a Magyar Nemzeti Bank 2013 és 2019 közötti időszakát átfogó jelentése is. Mellár Tamás megpróbálkozott ugyan néhány ellenvetéssel, egyebek mellett a versenyképesség romlásával, az infláció élénkülésével, a humánszféra leértékelésével érvelve, de nem kapott érdemi választ. Azt a felettébb aktuális kérdést pedig elengedte a füle mellett Matolcsy, miképp vélekedik arról, hogy a családvédelmi program keretében hitelbírálat nélkül is hozzá lehet jutni a tízmillió forintos kamatmentes kölcsönhöz.

Az érdemi diskurzust nélkülöző napirendi pont kipipálása elég volt ahhoz, hogy Áder János köztársasági elnök ismét kinevezze Matolcsy Györgyöt a Magyar Nemzeti Bank élére. A hvg.hu ezt az ünnepélyes aktust sem alábecsülni, sem megzavarni nem óhajtja. De azért néhány kérdést felvet, néhány dilemmát megfogalmaz, abban a nem titkolt reményben, hogy felkelti olvasóink érdeklődését, netán hozzászólásra késztet.

1./ Orbán Viktor kormányfő többször kifejtette, hogy az ő felfogása szerint az alacsony kamat jó, a magas kamat rossz. Bizonyára a szükség hozta így, de Matolcsy és csapata 0,9 százalékra csökkentette az alapkamatot, majd ott is tartotta. Ráadásul megszüntette az alapkamat irányadó funkcióját, a jegybank a nála elhelyezett egynapos betétekre 0,15 százalékos negatív kamatot kalkulál. Bár a Monetáris Tanács közleményei szerint létezik egy egyhetes fedezett hitel is, 0,9 százalékos kamatozással, de ez az eszköz gyakorlatilag nem létezik. Így nem oszt, nem szoroz.

A laza monetáris politika példátlan pénzbőséget okozott. Épp abban az időszakban, amikor a költségvetés is meglehetősen laza volt. Mert igaz ugyan, hogy az uniós szabályrendszer alapján összeállítandó költségvetési mérleg tartósan 3 százalék alatti hiányt mutat, de a tényleges bevételeket és kiadásokat elkönyvelő pénzforgalmi mérleg évek óta jóval e fölötti hiánnyal zárt, például az uniós támogatások erőltetett kifizetése, azok megelőlegezése miatt. Vagyis a költségvetés is öntötte a pénzt a gazdaságba, nemcsak a jegybank. Mindeközben a nemzetközi pénzpiaci környezet és a világgazdasági konjunktúra felettébb kedvező volt.

A szaknyelven prociklikusnak titulált gazdaságpolitika miatt a magyar gazdasági vezetők a közelmúltban több figyelmeztetést bezsebeltek. Valóban megérte a gazdaságot minden eszközzel csúcsra futtatni, különös tekintettel arra, hogy a külső környezet romlik, az Európai Központi Bank előbb-utóbb szigorít, a Magyar Nemzeti Bank is kivezeti nem konvencionális eszközeit, és a költségvetésben szintén elkerülhetetlen a szigorítás?

2./ „2013-at követően a költségvetés kumulált kamatmegtakarítása 2018 végéig elérte a GDP 6,5 százalékát” – összegzi a jegybank önértékelése. Csakhogy az alacsony kamatszint, az olcsó hitel árnyoldala a lakosság esetében a bankbetéteken elszenvedett veszteség – a magas banki költségek, a tranzakciós illeték és a nullához közeli kamatozás miatt.

Az infláció ugyanis nekilódult, és folyamatosan kúszik felfelé. Végre, mondhatnánk, mert nem vitás, hogy a defláció egészségtelen, visszaveti a beruházásokat, így a gazdasági növekedést is. A biztonságos banki megtakarítások azonban tavaly általában veszítettek értékükből, amihez Matolcsy gazdaságpolitikai leleménye, a tranzakciós illeték is hozzájárul. A jegybank valósággal presszionálja kereskedelmi banki partnereit, hogy tegyék még olcsóbbá a hitelezést, ám részben ezt is a betétesek fizetik meg. Ha nem akarnak bukni a megtakarításaikon, akkor vagy állampapírt vásárolnak – dicséretesen hozzájárulva a pénzügyi stabilitáshoz –, vagy otthon tartják a pénzüket. Bár a készpénzfelvételnek is ára van.

A forgalomban lévő készpénz értéke Matolcsy első elnöki periódusa alatt

2013 és 2018 között bőven megduplázódott, a 2012-es 2738 milliárdról a tavalyi év végére 6117 milliárdra nőtt, jóval meghaladva az inflációt.

A háztartások látra szóló és folyószámlabetéteinek állománya 2013 márciusa, azaz Matolcsy beiktatása és 2018 decembere között 1744 milliárd forintról 6073 milliárdra ugrott, miközben a lekötött betétek állománya összeomlott.

Ez nem éppen győzelmi jelentés. Nincs itt valami zavar? Tekintsük a készpénzforgalom terjedését a monetáris politika nem kívánt mellékhatásának?

3./ A Magyar Nemzeti Bank kiadványa hitelezési fordulattal büszkélkedik, amihez a startot a saját növekedési hitelprogram adta meg. Az elemzés megállapítja, hogy ezt megelőzően a vállalati hitelállomány öt éven át évi 5 százalékkal esett vissza, összességében a válság előtti szint 75 százalékára zsugorodott. Ilyen méretű összecsuklást a térségben egyetlen másik ország bankrendszere sem produkált. A magyar bankok veszteglését ebben a fél évtizedben a Raiffeisen Bank korábbi vezetője, Felcsuti Péter találón „zombi” létként jellemezte:

léteznek, de nem hiteleznek.

Ezzel kapcsolatban két súlyos kérdés merül fel. A hitelezési pangás elhúzódása vajon nem függ-e össze azzal, hogy a magyar állam a bankrendszer nyereségét lenullázó kamatadót vetett ki, amelyet csak 2016-tól csökkentett? Másrészt, a magyar kormány 2010 nyarán leállította a Nemzetközi Valutaalap hitelprogramját, ezzel Magyarország kiiratkozott a Bécsi Kezdeményezésből is, amelynek keretében a nálunk is működő pénzintézetek tulajdonosai vállalták, hogy fenntartják a hitelezést.  Mindkét döntés Matolcsy Györgyhöz köthető – még nemzetgazdasági miniszterként. Nem volna-e helye végre némi önkritikának?

A növekedési hitelprogram a jegybank adatai alapján közel 40 ezer vállalkozást finanszírozott, 2800 milliárd forint összegben, így 2013 és 2018 között 3,5 százalékos mértékben járult hozzá a gazdasági növekedéshez.

De vajon mennyivel vetette vissza a növekedést a bankadó, a kormány bankellenes fellépése, a hadüzenet a nemzetközi szervezeteknek, a pávatánc az IMF-fel?

4./ „A kamatkondíciók tartós csökkentése a reálárfolyam leértékelődése következtében javította az ország versenyképességét és támogatta az exportot” – írja a jegybanki jelentés, és ez aligha vitatható. Csakhogy a devizaadósok a forint gyengülésén brutálisan sokat veszítettek.

A jegybank viszont súlyos tízmilliárdokat keresett. A nyereségből 2014-ben alapítványokat hozott létre, mégpedig úgy, hogy – Kósa Lajos értelmezése szerint – az azokba átutalt summa „elveszíti közpénz jellegét”. Ezt aztán bírói ítélet cáfolta. Matolcsy a parlamenti bizottság előtt azt mondta,

ő sosem gondolta úgy, hogy a közpénzjelleg elvész,

felfogása szerint az alapítványok tulajdonában „a közpénzből közösségi pénz lesz”. Ezzel némi színt vitt az unalomba hajló beszámolóba. A csaknem 270 milliárd forint kimenekítése körüli tényekből a Kúria ítélete alapján levonható az a vélemény, hogy az elnök ellopta a közpénzt.

[[ Képelem () ]]">

A jegybanki cél az alapítványokkal a közgazdasági oktatás színvonalának emelése, ami elvileg felettébb dicséretes szándék. Matolcsy tudományról vallott felfogása sem titok. Amikor a parlamenti bizottságban megkérdezték tőle, mi a véleménye a Magyar Tudományos Akadémia elleni kormányzati támadásról, azzal reagált, hogy a kutatóintézeti szakértők nem vettek részt a gazdasági-pénzügyi megújításban, helyes tehát a kormány reformáló törekvése. Hasonló célra fordítódik az alapítványi pénz egy része is: a közgazdasági képzés átalakítására.

Visszatérve a devizaalapú hitelekre, azok forintosítása épp időben történt, mielőtt a svájci frank árfolyama elszabadult volna. A megállapított árfolyam (egy svájci frank = 256,5 forint, egy euró = 309 forint) azonban messze elmarad attól a kurzustól, amelyen az adósok a devizaalapú hitelekre szerződtek, így a forintosítás stabilizálta a kárukat. Bár ha a mai árfolyamot vesszük, csökkentette is.

Egyetlen kérdés azért így is adódik: ha a jegybanki kamatpolitika hozzájárult a forint árfolyama leértékelődéséhez, így a devizaadósok terheinek növekedéséhez, akkor nem lett volna-e illő, hogy a jegybank is beszálljon a károk mérséklésébe is – akár az alapítványi vagyon mértékéig is?

5./ A Magyar Nemzeti Bankot összevonták a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletével, ami nem mond ellent a nemzetközi gyakorlatnak, sőt erre vonatkozó javaslatot a Nemzetközi Valutaalap is tett. Ugyanakkor a jegybank megvásárolta a Budapesti Értéktőzsde részvényeinek többségét, illetve szanálási hatásköröket is gyakorol, valamint szanálási eljárást is lefolytat.

Ellenőrzött és önmaga ellenőre.

A folyamatos felügyelés keretében – újdonságként – az MNB széles körben nyomon követi a felügyelt intézmények döntéshozó testületeinek munkáját” – állítja magáról a jegybank önértékelése.

De vajon valóban így volt ez az elmúlt években?

A Budapesti Értéktőzsde alaposan felbolydult, amikor néhány részvény a kormányfő barátja, Mészáros Lőrinc érdekeltségébe került. Ezek közül az Opus részvényeivel 2016 nyaráig 11-12 forintos áron kereskedtek, napi 10 milliós forgalom mellett. Mészáros követhetetlen és átláthatatlan belépése után az árfolyam 700 forint fölé repült, a fogalom százmilliókban, milliárdokban mérhető. A másik Mészáros-érdekeltség, a Konzum árfolyama kísértetiesen hasonló pályát írt le, 5 forintról 330 forint fölé drágult, szintén milliárdos napi forgalom mellett.

Vajon minden szabályosan zajlott? Mindent megtett a pénzügyi felügyelet az átláthatóság vagy annak kikényszerítése érdekében? Nem voltak-e olyan részvényesek, akik a bennfentes információk birtokában nagyot hasítottak, míg más befektetők csak távolról szemlélték a fejleményeket?

A Magyar Nemzeti Bank álláspontja az, hogy a tőzsdei társaságokat „prudenciális értelemben nem felügyeli”, üzleti modelljüket, gazdálkodásukat nem vizsgálja.  A Mészáros-birodalom tőzsdei ágát a befektetési bankárok némelyike átláthatatlan hálózatnak minősíti.

Itt ér véget a sztori, vagy csak most kezdődik igazán? Tényleg nem lett volna teendője a pénzügyi felügyeletnek?

6./ A szanálást szabályozó és azt lebonyolító jegybanki szerep is alaposan összekeveredett az MKB Bank államosítása és privatizálása során. A külső szemlélő úgy látja,

a Magyar Nemzeti Bank szépen elfedte azt a folyamatot, amelynek végén az MKB Bankot a miniszterelnökhöz közeli üzletemberek kaparintották meg.

Amikor 2016 júniusában a privatizáció után az új tulajdonosok bemutatkoztak, mindenki azt firtatta, ki áll a vevő Blue Robin Investments és a Metis Magántőkealap mögött. Pénzügyi körökben Mészáros Lőrinc üzlettársára, Szijj Lászlóra vagy az ő Duna Aszfaltjára tippeltek. A bemutatkozó sajtótájékoztatón a tőkealapok képviselői kijelentették, nem fedik fel, kik az MKB végső tulajdonosai.

Így is lett. Azóta több tulajdonosváltás történt, közvetett módon részesedést szerzett az MKB-ban egy ideig Matolcsy unokatestvére, Szemerey Tamás, valamint a jegybank korábbi alelnöke, Matolcsy stabil kádere, Balog Ádám, aki a szanált bank elnök-vezérigazgatója lett. Végül kiderült, hogy az MKB Bank alapvetően Mészáros Lőrinc és Szijj László érdekeltsége. Épp úgy, amint azt 2016 júniusában sejteni lehetett. Mindez a pénzügyi felügyelet passzív statisztálása mellett történt, holott a szanálást engedélyező Európai Bizottság elvárta a transzparenciát.

Rendben van ez így?

7./ Egy új módszer segített a 2015-ben feltárt brókerbotrányok feltárásában – büszkélkedik a jegybanki dokumentum, és ezt tette Matolcsy is a parlamenti meghallgatáson. Nem zárjuk ki ezt a lehetőséget. Csakhogy.

Mielőtt a Magyar Nemzeti Bank lefülelte a Quaestor, a Buda Cash és a Hungária brókercégeket, több állami intézmény kimenekítette belőlük a pénzét. Hasonlóképpen történt a Szemerey érdekeltségébe tartozó NHB Bank esetében is, amikor annak pénzügyi helyzete megingott. Történetesen a jegybankelnök fia, Matolcsy Ádám cégei időben nyitottak számlát más banknál, mielőtt a felügyeleti biztos betette volna a lábát az NHB-ba. A parlamenti bizottsági meghallgatáson többen is pedzegették, vajon Matolcsy György nem kivételezett-e az NHB-val, amit ő visszautasított. Mindemellett elismerte, hogy az NHB maga jelezte likviditási problémáit. Nem az új módszer szúrta ki azokat.

Valóban annyira „hatékony és szigorú” a jegybank mikroprudenciális felügyeleti munkája, mint ahogy önmaga értékeli? És annyira elfogulatlan, mint ahogy Matolcsy a bizottsági meghallgatáson állította? Vagy azért akadnak egyenlőbbek is?