Gazdaság hvg.hu 2019. február. 18. 10:06

Még el sem kezdődött, de már csúszik a Blaha felújítása

Nem hozták meg az engedélyezési tervek véglegesítéséhez szükséges döntéseket.

Már a tervezési szakaszban késésbe került a főváros egyik legforgalmasabb csomópontjának, a Blaha Lujza térnek a felújítása – írja az Mfor.hu az uniós közbeszerzési értesítőben megjelent szerződésmódosítás alapján.

A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) tavaly nyáron kötött szerződést a munkára – beleértve az engedélyek, jóváhagyások teljes körű megszerzését is – a Közlekedés Fővárosi Tervező Iroda Kft. és az UVATERV Út-, és Vasúttervező Zrt. alkotta konzorciummal. A megbízás 139,2 millió forintról szól, ami olcsóbb, mint az eredetileg kalkulált 145 millió forint volt.

A pályázati eredmény kihirdetését követően, november végén lakossági fórumot tartottak, ahol a terveket ismertették a hallgatósággal, a most közzétett szerződésmódosítás szerint viszont már október elején jelezte a megbízott vállalkozás, hogy "a feleken kívül álló okokból" nem tarthatók a határidők.

A szerződés teljesítése során felmerült kérdések tisztázására 2018. október legelején összehívott projekt irányító bizottsági ülésre nem került sor, így az egyes, az engedélyezési tervek véglegesítéséhez elengedhetetlen döntések nem születtek meg. Ezzel összefüggésben a megbízást elnyerő cég jelezte, hogy az engedélyezési tervek véglegesítése és leszállítása a fenti döntések meghozatalát követő 4 hét elteltével lehetséges. Mivel az 1. részteljesítési határidő módosítása az azt követő határidőkre is kihat, ezért a szerződésben rögzített teljesítési határidők felülvizsgálata és módosítása szükséges – indokolják a módosítást.

Az eredeti kiírásban 185 napot határoztak meg a szerződés teljesítésére, ezt a módosításban 285 napra korrigálták. Tarlós István közel egy éve még azt nyilatkozta, hogy várhatóan 2019 végére készül el a Blaha Lujza tér rekonstrukciója, amely mintegy 2 milliárd forintba kerül. A tervek szerint mintegy 10 ezer négyzetméteres területen újulna meg a tér a felszínen és az aluljáróban is, ideértve a Corvin Áruházat is.

* * * Személyi hitel, ha rövid időn belül pénzre van szükség

Előfordul, hogy hirtelen nagyobb összegre van szükségünk – pl. lakásfelújítás, autóvásárlás –, ebben a helyzetben a személyi kölcsön lehet az ideális megoldás, ugyanis akár egy héten belül a számlánkon lehet a szükséges összeg. A Bankmonitor személyi kölcsön kalkulátorával pár perc alatt kiválasztható a legkedvezőbb hitelajánlat.

zöldhasú
Hirdetés
hvg360 Köves Gábor 2024. december. 04. 19:30

Jean Reno a HVG-nek: Visszavonulni? Magát a szót sem értem

Már magyarul is olvasható a világhírű francia színész első regénye, az Emma. Jean Renóval a Luc Bessonnal közös múltról, Natalie Portman ellenérzéseiről, egy tehetséges pingvinről, egy vaginába rejtett memóriakártyáról és Robert De Niróról is beszélgettünk.