Gazdaság hvg.hu 2019. február. 07. 13:58

Megint csalódnia kellett annak, aki áttörést vár Brexit-ügyben

Theresa May brüsszeli turnéjának első állomásán a legnagyobb siker az, hogy nem küldték el a pokolba.

Folytatják a tárgyalásokat a Brexit feltételeivel kapcsolatban, és ezek előrehaladtáról február végén újra leülnek egyeztetni – ennyit tudott kiharcolni Theresa May brit kormányfő, aki Brüsszelben Jean-Claude Junckerrel, az Európai Bizottság elnökével tárgyalt. Juncker ugyanakkor elismételte: nem nyitják újra a november végén a 27 tagország által már elfogadott egyezményt, és bármilyen új elemről sikerülne megállapodniuk, azt újfent jóvá kell majd hagynia a 27-eknek és az Európai Parlamentnek is.

A kettejük találkozójáról kiadott közlemény amilyen rövid, annyira kétségbeejtően semmitmondó hét héttel a Brexit tervezett időpontja, március 29-e előtt.

A kormányfő számára sűrű lesz a nap: Juncker után Guy Verhofstadttal, az Európai Parlament Brexit-munkacsoportjának vezetőjével, Antonio Tajanival, az EP elnökével találkozik, az utolsó mai tárgyalást pedig Donald Tuskkal, a tagállamok vezetőit tömörítő Európai Tanács elnökével folytatja majd le. Ennek a találkozónak Tusk szerdán már megadta az alaphangot, amikor arról beszélt: a pokolnak lehet egy bugyra a Brexitet úgy propagáló politikusok számára, akik semmilyen tervvel nem rendelkeznek arról, a kilépést hogyan lehet végrehajtani. (May védelmében: a politikus, bár belügyminiszterként keményen fellépett az uniós belső migráció ellen is, magát a Brexitet nem támogatta.)

zöldhasú
Hirdetés
Itthon hvg.hu 2025. január. 09. 14:00

Szabó Andrea szociológus a Fülkében: Magyar Péter nem érte el a Fidesz magszavazóit, stabil a tábor

Videóra vált podcatsunk, a Fülke. A hangban követne bennünket, az a megszokott streamingfelületeken továbbra is megtalál minket, de most már a YouTube-on videóban is kint lesznek adásaink. Az új évad első részében Szabó Andrea szociológust kérdezte a Rogánt ért amerikai szankciókról, a Fidesz fiatalokat célzó stratégiájáról és többek között Magyar Péter dilemmáiról Kacskovics Mihály Béla.