Gazdaság 2018. november. 24. 07:46

Orosházi SBO ügy: Nincs csődbiztos a kórházban, csak költségvetési felügyelő

Költségvetési felügyelőt küldtek az orosházi kórházba is. Az igazgató korábban azt állította, hogy minden rendben van az intézményben annak ellenére, hogy fontos posztok ürülnek meg a közeljövőben.

Csődbiztos kirendeléséről kaptak információt orosházi képviselők, ezért hivatalos úton keresték meg az orosházi kórházigazgatót, hogy valóban gond van-e az intézményben. Az igazgató a város polgármesterének küldött leveléből az derült ki, hogy csődbiztos nem, de költségvetési felügyelő vizsgálódik a kórházban.

Korábban írtuk, hogy az orosházi kórház Sürgősségi Betegellátó Osztályán felmondott a főorvos és a főnővér is, de további, ügyeletre szerződött orvosok is távoznának. Ekkor azt a választ kaptuk az intézményt vezető Duray Gergelytől, hogy minden a legnagyobb rendben folyik a kórházban. Mivel a városban az a hír terjedt el, hogy csődbiztost rendeltek ki az intézménybe, a helyi képviselő testület ellenzéki tagjai hivatalosan keresték meg az intézmény igazgatóját, aki válaszában egyfelől megismételte, hogy zavartalan a betegellátás, de azt is hozzátette, hogy költségvetési felügyelő dolgozik náluk 2020-ig, akinek a feladata az, hogy erősítse az állami kontrollt, illetve javaslatokat tegyen az adósság csökkentésére. Azt is hozzátette az igazgató, hogy más megyei intézményeknél is hasonló a helyzet.

Már nyáron kiderült, hogy az Állami Számvevőszék vizsgálatai szerint több egészségügyi intézményben sok a szabálytalanság, emiatt ősszel költségvetési felügyelőket rendelnek ki az intézményvezetők mellé. Első körben tucatnyi intézménybe küldtek felügyelőket, a Népszava ősszel azt írta, hogy elsődlegesen oda rendelték ki az állami „ellenőröket”, ahol az intézmény adósságállománya meghaladta a költségvetés tíz százalékát. Egyben arról is beszámolt a lap, hogy a nyári vizsgálat után, amikor is 51 intézményt ellenőriztek, újabb öt kórháznál fejezték be az ellenőrzést, ezek között az orosházi kórház nem szerepelt.

Az Állami Számvevőszék honlapján viszont már arról is beszámolnak, hogy az orosházi kórházban is lezárult a vizsgálat első szakasza, hamarosan elkészül a jelentés is. Hamarosan lezárul a vizsgálat a Szent Lázár Kórháznál, és a szentesi megyei kórháznál is. Közben a Sürgősségi Betegellátó osztályokon is vizsgálat indult.

zöldhasú
Hirdetés
hvg360 Serdült Viktória 2025. január. 07. 09:30

Laczó Adrienn, lemondott bíró: Dermesztő hatás nyomja rá a bélyegét az egész bírói szervezetre

„Az ember csak akkor veszi észre, hogy nem kapott levegőt, amikor felbukkan a víz alól” – mondja Laczó Adrienn volt bíró, aki januártól egy ügyvédi irodában dolgozik tovább. A Fővárosi Törvényszék Büntető Kollégiumának egykori tanácselnöke szerint a bírák közül egyre többen érzik, hogy olyan nyomás nehezedik rájuk, ami nem megengedhető. Hogyan nyilvánul meg ez a nyomás, és volt-e bármilyen hatása a bírák kiállásának? Miért volt szerinte mélyen sértő az új OBT-elnök nyilatkozata a „zavaró hangokról”? HVG-portré.