Orvoshiány miatt szerda estétől leállt az Uzsoki Kórház sürgősségi osztálya
Erről Kunetz Zsombor számolt be, aki egy belső körlevelet is közzétett. A levél szerint jelentős orvoshiány alakult ki az osztályon.
Erről Kunetz Zsombor számolt be, aki egy belső körlevelet is közzétett. A levél szerint jelentős orvoshiány alakult ki az osztályon.
Költségvetési felügyelőt küldtek az orosházi kórházba is. Az igazgató korábban azt állította, hogy minden rendben van az intézményben annak ellenére, hogy fontos posztok ürülnek meg a közeljövőben.
Zavartalan a betegellátás az SBO-n a főigazgató szerint, bár azt nem is állítottuk, hogy ez nem így van, csak annyit, hogy a dolgozók késve kapják meg a pénzüket, ezért többen felmondtak.
Felmondott az SBO osztályvezető főorvosa, vele együtt a főnővér is, de állítólag mások is erre készülnek. Mostanra lett ugyanis elegük a ki nem fizetett pluszmunkából. Januárra így akár ki is ürülhet az SBO Orosházán, bár úgy tudjuk, a menedzsment szerint nincs gond, mert sorra jönnek a jelentkezők az üres helyekre.