Gazdaság hvg.hu 2018. november. 15. 08:35

Orosházi SBO-ügy: Az igazgató szerint nincs itt semmi látnivaló

Zavartalan a betegellátás az SBO-n a főigazgató szerint, bár azt nem is állítottuk, hogy ez nem így van, csak annyit, hogy a dolgozók késve kapják meg a pénzüket, ezért többen felmondtak.

„Zavartalan és folyamatos a betegek ellátása az orosházi kórház Sürgősségi Betegellátó Osztályán (SBO). Az osztályvezető főorvos és főnővér felmondását a kórház főigazgatója elfogadta, a megállapodás szerint az osztályvezető főorvos kitölti rendes felmondási idejét, így 2018. december 31-ig ellátja feladatát, és a beosztást is elkészíti. A kórház vezetését sem további közalkalmazottak, sem vállalkozó orvosok nem keresték hivatalosan felmondási szándékkal. Célunk, hogy a megüresedő álláshelyeket minél előbb betöltsük. A pályázatot már kiírtuk, az osztályvezető kiválasztása folyamatban van” – ezt a választ kaptuk az orosházi kórház főigazgatójától, akit még hétfőn kerestünk meg azzal a kérdéssel, hogy miért utalják késedelmesen a vállalkozóként dolgozók fizetését, illetve hogy a tudomásunkra jutott felmondások után milyen módon kívánják az ellátást biztosítani.

Bár kétségtelenül zavartalanul működik jelenleg az orosházi Sürgősségi Betegellátó Osztály, de úgy tudjuk, még szerdán is volt olyan vállalkozó orvos, aki bejelentette, hogy nem kíván a továbbiakban ott szolgálatot vállalni. Mint keddi cikkünkben megírtuk, tavaly kötött megállapodást a kórház és az orosházi kistérség központi ügyelete arról, hogy ez utóbbi beszáll az SBO működésébe. Igaz, a sürgősségi osztály a megállapodás előtt is működött, akkor két kórházi szakorvos biztosította az SBO orvosi hátterét, ebbe segített be a kistérségi ügyelet. Várhatóan ez az együttműködés is megborulhat.

zöldhasú
Hirdetés
Kult Sztupa Melitta Boglárka 2025. január. 08. 19:48

„Varázslatos, de nehéz is látni, hogy valaki, akit már ennyire szeretsz, rohan be sírva az erdőbe, te meg ott vagy kamerával a kezedben”

Felépülő függőkről szól Miklós Ádám negyedik, egész estés dokumentumfilmje, a Varsói Nemzetközi Filmfesztiválon a zsűri különdíját elnyerő Mélypont érzés. A filmben megismerhetjük Borókát, a nehéz családi háttérrel rendelkező gimnazista lányt és Szilvesztert, a fiatal, szexualitásával küzdő férfit, akik a budapesti Megálló Csoport Alapítvány foglalkozásain vesznek részt. A Megálló reintegrációs közösségi házában olyan innovatív módszereket alkalmaznak terápiás céllal, mint amilyen például a sziklamászás. Erről is kérdeztük a film alkotóját, de szóba kerültek még a dokumentumfilmezés etikai dilemmái, a filmesek felelőssége, a függőség társadalmi megbélyegzettsége, valamint a mentális egészségünkkel való törődés jelentősége.