A sport Közép-Európa közös nyelve, különösen a labdarúgás, mondta a kormányfő a szerbiai TSC Labdarúgó Akadémia csütörtöki átadóján. Magvas gondolatok Topolyáról.
Ma adta át a szerbiai Topolyán épült új fociakadémiát Orbán Viktor, aki a csütörtöki eseményen Közép-Európa közös nyelvének nevezte a sportot, különösen a labdarúgást.
Az MTI tudósítása szerint a kormányfő szerint természetes, hogy a sport összeköti a közép-európai népeket, például a szerbeket és a magyarokat. Bár "nehéz történelem van mögöttünk", ma már olyan szelek fújnak, folytatta, amelyek az együttműködők vitorláját dagasztják.
Akik ma Európában összefognak, azok megerősödnek, akik viszont széthúznak, azok legyengülnek és széthullanak. A szerbek és a magyarok az összefogást választották politikában, gazdaságban, kultúrában és sportban egyaránt – tette hozzá a miniszterelnök, köszönetet mondva ezért Aleksandar Vucic szerb elnöknek.
Orbán Viktor, akit Szerbiában óriásplakátokkal üdvözöltek, jelezte azt is,
a topolyai labdarúgó-akadémia még csak a kezdet, "még sok szép feladat, megépítendő sportközpontok és sok ezer gyermek sportolásának megszervezése (...) vár ránk".
Azzal kapcsolatban, hogy ezt miért éppen Szerbiában teszik, azt mondta: sok magyar él Szerbiában, és az anyaország érdekelt az itt élők sikereiben. Akinek éppen jobban megy, annak kell többet vállalnia, kezdeményeznie. Ezért lépett először, vállalt a topolyai beruházásból nagyobb részt Magyarország – közölte a kormányfő, úgy értékelve, hogy "a közép-európai szolidaritás jegyében jól tettük, hogy így döntöttünk".
Orbán Viktor végül azt mondta, ha van gyermek, van jövő, és ha a gyermekek szelleme, jelleme és fizikuma kiművelt és erős, akkor a jövőnk is ilyen lesz. Az ide vezető legbiztosabb út szerinte a sport, mert egyszerre neveli a szellemet, a jellemet és a fizikumot. "A futballhoz egyszerre kell gógyi, küzdőszellem és testi erő" – fogalmazott.
Szavait azzal zárta, hogy aki sportol, végül mindig jól jár, és a sport megtanít "az élet két legfontosabb dolgára": becsületesen győzni és emelt fővel veszíteni; "aki ezeket tudja, mindent tud".
A TSC Labdarúgó Akadémia, a hozzá tartozó épületkomplexum, a kollégiumi résszel, segédpályákkal, edzőtermekkel, étkezdével és egyéb kiegészítőkkel együtt a magyar kormánynak a Magyar Labdarúgó-szövetségen (MLSZ) keresztül nyújtott támogatásából épült fel. A beruházást az MLSZ 9,5 millió euróval (valamivel több mint 3 milliárd forinttal) támogatta.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.