Gazdaság hvg.hu 2018. szeptember. 11. 20:33

Pénzt kapott Felcsút a kormánytól, mert jó adatszolgáltató

Felcsútnál több pénzt csak nyolc másik önkormányzat kapott a jutalmazott 120-ból.

Másfél millió forintot kapott a Pénzügyminisztériumtól Felcsút, mert jó adatszolgáltató - szúrta ki a kormany.hu-n az Mfor.

A lap azt írja, a Pénzügyminisztérium pályázatot írt ki a jó adatszolgáltató önkormányzatok támogatására, a pályázat célja pedig az volt, hogy a központi költségvetés - az önkormányzati adatszolgáltatások minőségének javítása érdekében - támogatást biztosítson az államháztartási adatszolgáltatásokat rendszeresen határidőre, valós tartalommal teljesítő települési önkormányzatok számára. 

A pályázat eredménye kedden jelent meg, eszerint idén 120 település között osztottak szét 50 millió forintot, és a nyertesek között van Orbán faluja, Felcsút is, amely 1,5 millió forintnyi vissza nem térítendő támogatásban részesült.

Ez az egyik legnagyobb odaítélt összeg, ennél többet, 2 millió forintot csak 8 település kapott a 120-ból (Kiskunfélegyháza, Budapest X. kerület, Algyő, Nagyvenyim, Eger, Paks, Nemesvámos és Bagod). A legtöbben ennek töredékével, 540, illetve 750 ezer forinttal kellett, hogy beérjék.

A támogatást egyébként az államháztartási adatszolgáltatások teljesítésében közreműködő dolgozók egyszeri elismerésére lehet fordítani év végéig. A 10 ezernél kevesebb lakosú települések 3, a 10 ezernél nagyobb lélekszámúak pedig 4 közreműködőt jelölhettek meg a pályázat során.

zöldhasú
Hirdetés