Drágább a gabona és a takarmány is, ez fog meglátszódni a kenyér és a sertéshús árán.
Az idén kevesebb gabona termett Európa-szerte, megnőtt a búza ára, ami a sütőipari termékeknél árnövekedést idézhet elő, emellett a sertéshús és a húskészítmények is többe kerülhetnek ősztől, de az erős verseny miatt nem biztos, hogy a kereskedők az árnövekedés teljes mértékét áthárítják a fogyasztókra – írta a Népszava hétfőn.
A sertéshús előállításának önköltségében a takarmány árának aránya eléri a 70 százalékot is – mondta Menczel Lászlóné, a Vágóállat és Hús Szakmaközi Szervezet és Terméktanács (VHT) titkára, aki szerint a takarmánygabona drágulását az ágazat szereplői nem tudják "lenyelni", kénytelenek lesznek magasabb átadási árért értékesíteni a jószágokat.
Ez végiggördül a termékláncon és magasabb árakkal találkozhatunk az üzletekben is. Még nem lehet tudni, mennyivel nő a tőkehús felvásárlási ára, de ha 10 százalékkal, akkor begyűrűző hatása a húskészítmények esetében, főleg a prémium termékeknél akár több száz forintos is lehet – írta a lap.
Hozzáteszik ugyanakkor, hogy kereskedelmi szakemberek szerint az üzletekben nem valószínű, hogy az árak elszabadulnak, mert óriási a verseny az üzletláncok között.
A cikk szerint a kenyérért kilogrammonként 25-80 forinttal is többet kell majd fizetni, ha ősszel sikerül megállapodnia a magasabb lisztárról a sütőiparnak és a malmoknak.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.