Barcelona és Madrid után Valencia, Alicante és Málaga városában is határozatlan idejű sztrájkba léptek vasárnap a spanyol taxisok, hogy követeljék az Uber és a hasonló módon működő Cabify nevű alternatív, közösségi személyszállítási szolgáltatások működésének szigorítását.
A munkabeszüntetés először Barcelonában kezdődött, mivel a bíróság felfüggesztette azt a helyi rendeletet, amely a törvényi előírásokon túl további feltételeket szabott a városban működő alternatív személyszállító cégeknek.
Spanyolországban ezek működését úgynevezett VTC-engedélyhez köti a törvény, és számukat ráadásul maximálja is: 30 taxisonként 1 VTC-engedélyt lehet kiadni. Barcelonában a VTC-engedély mellett egy helyi működési engedély beszerzését is előírták, ám a piaci versenyért felelős spanyol állami szervezet (CNMC) emiatt bírósághoz fordult, mivel úgy vélte, hogy az akadályozza a piaci verseny szabadságát.
A bíróság pénteken úgy döntött: a felfüggesztés továbbra is érvényben marad, ezért a helyi taxisok határozatlan idejű sztrájkba léptek, amelyhez fokozatosan más városokban is csatlakoztak a taxisok.
Barcelonában a helyi közlekedési vállalat megerősítette a repülőtéri tömegközlekedést, Madridban pedig ugyanígy tett a Renfe vasúttársaság a repülőtér 4-es termináljáig közlekedő elővárosi vonatjárataival. A katalán fővárosban a belvárosi Gran Vía sugárutat mintegy két kilométer hosszan több száz taxis foglalta el, sátrakat állítottak, és kijelentették: a politikusok döntésén múlik, hogy meddig maradnak.
Követelik, hogy a spanyol fejlesztési minisztérium garantálja a törvényi előírások betartását, ugyanis a megengedettnél több Uber és Cabify autó működik, az ágazati követelmények nem egyformák, így a verseny nem tisztességes.
Az El País című napilap a szaktárcára hivatkozva azt írta: jelenleg több mint 64 ezer taxi-, és mintegy hétezer VTC-engedély van érvényben.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.