Gazdaság hvg.hu 2018. július. 27. 06:15

Halomban állnak a PET-alackok a Maroson is

Egy nagyobb sziget alakult ki a műanyag palackokból a Maros Ferencszállás melletti szakaszán. A polgármester csak széttárja a karját, ha akarnának, se férnének hozzá.

Nem újdonság a palackhegy megjelenése sem a Tiszán, sem a Maroson, hiszen évek óta leúszik pár tonna szemét a folyón, és annak mellékfolyóin. Most éppen a Ferencszállás melletti szakaszon akadt fenn egy szigetnyi szennyezés. Egy helyi civil le is fényképezte, majd elküldte a Hulladékvadász oldalnak, és levelet is írt nekik. Erről a makohirado.hu számolt be, a portál munkatársa megkereste a falu polgármesterét is. Jani János azonban csak a karját tudta széttárni, szerinte olyan helyen van a kisebb szigetnyi műanyag hulladék, hogy hozzá sem tudnának férni. Időközben azt már a delmagyar.hu derítette ki, hogy a területileg illetékes vízügyi igazgatóság péntekre konténereket rendelt a helyszínre, és begyűjtik a palackokat.

Tavaly egy szervezet első ízben végzett olyan vizsgálatokat, amikor a folyókban található mikro műanyagszemcsék jelenlétét elemezték, erről a 24.hu számolt be tavaly nyáron. Megdöbbentő eredmények születtek: a Tiszában köbméterenként 4,9 db 300 mikrométernél nagyobb, de 2 mm-nél kisebb, míg 62,5 db 15 és 300 mikron közé eső részecske található. Ezek az adatok a nemzetközi eredmények tükrében is jelentősek, hiszen a 300 mikrométernél nagyobb tartományban a Duna ausztriai szakaszán 0,3 részecskét, olaszországi tavakban 1-4 részecskét, míg a Rajna iparosodott szakaszán 15-20 részecskét mutattak ki köbméterenként. Így nem kell nagyon matekozni, valószínűsíthető, hogy több millió mikroplasztik úszik le a Felső-Tiszán óránként.

zöldhasú
Hirdetés
hvg360 Lőrincz Tamás 2025. január. 06. 06:30

A választás időpontjánál is fontosabb, telik-e osztogatásra a Fidesznek, miközben a kilátásoknál csak a közhangulat rosszabb

A Tiszának az előrehozott választás témájának napirenden tartása – ezzel együtt leginkább annak elkerülése – mellett a pártépítés lesz a legfőbb feladata 2025-ben, a Fidesznek pedig a gazdaság felpörgetése és saját táborának megtartása. Mi vár a magyar politikára és a választókra a most kezdődő évben?