Hajlandó megfontolni Angela Merkel javaslatát a menekültek elhelyezéséről a görög miniszterelnök, még azt is elfogadja, ha ez azzal jár, hogy Németországból Görögország területére toloncolnak vissza migránsokat – Alexisz Ciprasz erről a Financial Times című lapnak beszélt az előtt, hogy megérkezett volna Brüsszelbe az aktuális EU-csúcsra.

A német kancellár célja az, hogy megakadályozza az unióba érkező menedékkérők másodlagos mozgását, ezért igyekszik különalkukat kötni – ha már évek óta nem sikerül előrehaladást elérni az uniós menekültpolitika terén. Ennek része a görög kormányfő győzködése is – ami annak fényében különösen pikáns, hogy három évvel ezelőtt még a németek voltak a legfőbb ellenzői mindannak, amit a csőd közelébe került görögök szerettek volna elérni.

AFP / Sakis Mitrolidis

A helyzet azonban nagyot fordult azóta, a néhány napja még igen sokrétűnek ígérkező találkozó fő témája ugyanis nem lesz más, mint hogy sikerül-e megmenteni a német kancellárt. Merkelt saját belügyminisztere szorongatja, a tőle kapott ultimátum értelmében pedig az EU-csúcson kellene előrehaladást elérnie az általa szorgalmazott „európai megoldás” terén a menekültpolitikában. Ebből egyelőre a különalkuk tűnnek reálisnak – Merkel vasárnap, egy szintén a megmentésére összehívott minicsúcson is arról beszélt, hogy ha egységes álláspont nincs is, akkor két-, háromoldalú megállapodásokra kell jutni.

A legnehezebb falat azonban nem Görögország lesz, hanem az olaszok, akik vasárnap nyújtottak be egy javaslatcsomagot arról, hogyan képzelik a migránsok áthelyezését. És persze az lesz a kérdés, hogy a megegyezésért mit ígér cserébe Merkel például a görögöknek, az olaszoknak, de akár a franciáknak, vagy az új spanyol kormányfőnek is. A kancellár a Bundestagban is igyekezett érzékeltetni, mennyire drámai a helyzet: csütörtök reggel tartott beszédében arról beszélt, az EU jövőjét meghatározó kérdésben kell döntenie a huszonnyolc tagországnak. (Ő a migrációról beszélt, de az EU legmeghatározóbb politikusaként saját jővőjére is utalhatott akár.)

Lerakatok menekültekkel

Javaslata természetesen a csúcsot összehívó Donald Tusknak is van – a lengyel politikus meglehetősen éles hangon oltotta szerdán a közös megoldásoktól mereven elzárkózó országokat, köztük – név említése nélkül – a magyar kormányt.

AFP / John Thys

Jó hír, hogy a legfőbb újítás már ez utóbbinak is kedvére való lenne: az Európa határain kívül létrehozandó menekülttáborokról van szó, amellyel az lenne a cél, hogy az embercsempészek helyett ezekhez forduljanak azok, akik az unió területére akarnak belépni. A terv elméletben kiváló, hiszen amíg nincsenek bent a menedékkérők az EU-ban, addig nem kell arról vitatkozni, kinek a felelőssége az eltartásuk, a kérésük rendezése, és le kell-e zárni a belső határokat, hogy megakadályozzák a mozgásukat. (Márpedig, amíg menekültek vannak az unióban, ezt sem ártana megoldani.)

Eddig egy ilyen megegyezés született, bár ez sem menekülteket kibocsátó országgal: a Törökországgal 2016 márciusában kötött megállapodás nagyban hozzájárult ahhoz, hogy töredékére csökkent a menekültek beáramlása a balkáni útvonalon. Ezt a szerződést is sok kritika éri azonban például amiatt, hogy az EU-ból Törökországba visszaküldött menedékkérőket bizonytalan körülmények közé kényszerítik, hogy a török politikai állapotok miatt igazából azt sem lehet számon kérni, mire mennek az uniós milliárdok. Ráadásul az is kérdéses, ez a modell mennyire terjeszthető ki.

Nem ez az egyetlen kérdés, amelyet még a brüsszeli diplomaták sem tudnak megválaszolni a külső táborokkal (angol nevükön disembarkation platform – szó szerint lerakodófelület, hivatalos fordításban a menekültek regisztrációjára szolgáló regionális központ) kapcsolatban. Például hogy ha egy országban konfliktus dúl, mégis kivel egyezik meg az EU a központok létrehozásáról, milyen „motivációs eszközöket” vetnek be a meggyőzésükre, meddig tartják fenn ezeket a létesítményeket, és mi történik akkor, ha úgy ítélik, már nincs szükség ezekre.

Az mindenesetre látszik, hogy a néhány napja még sokszínűnek ígérkező csúcs gyakorlatilag egyetlen témája a migráció lett, annak ellenére, hogy 2015 őszéhez képest jelentősen csökkent a bevándorlók száma. A kép csalóka, hiszen az új, bevándorlásellenes olasz kormány nyilatkozatai és a Földközi-tengeren veszteglő menekülthajók ellenére közel sem olyan súlyos a helyzet, mint néhány évvel ezelőtt.

MTI/EPA/Mission Lifeline/Hermine Poschmann

Angela Merkel, Giuseppe Conte tehát elvitte a show-t, pedig az Európai Bizottság minden létező eszközzel szeretné elérni, hogy az országok beszéljenek a másik előttük álló fontos feladatról, a 2020 utáni költségvetésről is. Sokatmondó azonban, hogy amíg a csúcs határozattervezetében eddig is csak egy nyúlfarknyi utalás volt arról, a tagországok vezetői elkötelezettek azzal kapcsolatban, hogy erről tárgyalni kell, a dokumentum utolsó verziójából már ez is kikerült – mindössze néhány mondatban konstatálták, hogy nem ártana ezzel is foglalkozni.

Benne maradt viszont a nyilatkozattervezetben – a magyar kormány legnagyobb bánatára – egy olyan passzus, amely köszönetet mond az ebben a félében a soros elnökséget betöltő Bulgáriának azért, hogy igyekezett megoldást találni a menekülthelyzetre – és felkérik a következő fél év elnökét, Ausztriát, hogy folytassa tovább a munkát. A magyar kormány arra számíthat, hogy Sebastian Kurzban erősebb szövetségest talál, mint akárki másban az EU-ban, Orbán Viktor mindenesetre azt hangoztatja, a migrációs probléma tartós megoldására szolgáló kérdéseket (vagyis a bevándorlás kezelését szolgáló dublini rendelet reformját) csak 2019 nyarán, az új – reményei szerint euroszkeptikusabb – Európai Parlament megválasztása után kellene megválaszolni. Kovács Zoltán kormányszóvivő a csúcs előtt ezt úgy interpretálta, hogy Orbán Viktor álláspontja szerint európai megoldás csak a nép akaratán nyugodva jöhet létre, meg kell hallgatni az európai embereket – ők pedig a magyar kormányhoz hasonlóan azt mondják, a migrációt meg kell állítani, a határokat pedig meg kell védeni.