Hosszabb idő után nőtt nagyobbat az infláció, főleg az ételek, az alkohol és a dohány drágult.
Idén áprilisban a fogyasztói árak átlagosan 2,3 százalékkal magasabbak voltak az egy évvel korábbinál. A legnagyobb mértékben a szeszes italok, dohányáruk, valamint az élelmiszerek ára nőtt.
Hosszabb idő után tapasztalhattunk egy jelentősebb gyorsulást – írta az adatokról Virovácz Péter, az ING elemzője. Azt is hozzátette: a szám összhangban van a piaci várakozásokkal, meglepetésről tehát nem beszélhetünk.
Az élelmiszerek ára az egy évvel korábbihoz képest 4,2 százalékkal emelkedett. A legjobban a tojás drágult, 20,5 százalékkal, a száraztészta 12,4, a vaj, vajkrém 11,8, a tejtermékek 7,6, a liszt 7,0 százalékkal lett drágább. A cukor 18,7 százalékkal olcsóbb lett.
A legnagyobb mértékben, átlagosan 6,3 százalékkal a szeszes italok és dohányáruk ára nőtt, a két termékcsoportot a KSH egyben számolja.
Az egyéb cikkek elnevezésű kategória (ide tartoznak a gyógyszerek, járműüzemanyagok, illetve lakással, háztartással és testápolással kapcsolatos, valamint a kulturális cikkek) 1,4 százalékkal lett drágább, ezen belül a járműüzemanyagokért 2,1 százalékkal kellett többet fizetni.
A háztartási energia egyaránt 1,3 százalékkal drágult, utóbbin belül a tűzifa ára 13,2, a palackos gázé 3,9 százalékkal nőtt, az elektromos energia, vezetékes gáz és távfűtés ára nem változott.
A szolgáltatások ára átlagosan 1,0 százalékkal emelkedett. A tartós fogyasztási cikkekért 1,0 százalékkal kevesebbet kellett fizetni.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.