A tervezet elfogadását kulcsfontosságú pillanatként értékelte a Brexit-ügyi bizottsági főtárgyaló.
Elfogadta az Egyesült Királyság uniós kilépésének feltételeiről szóló egyezmény első hivatalos jogi vázlatát szerdán az Európai Bizottság.
Sajtótájékoztatóján Michel Barnier Brexit-ügyi bizottsági főtárgyaló arról számolt be, hogy a most közzétett 120 oldalas dokumentum nem tartalmaz meglepetéseket, a szakértők mindössze jogi szöveggé alakították az eddigi megállapodásokat, illetve az EU már ismert álláspontját számos kérdésben.
Kijelentette, a tervezet elfogadása kulcsfontosságú pillanat, remélhetőleg lehetővé teszi az egyeztetések felgyorsítását. "Ha sikerre szeretnénk vinni ezeket a tárgyalásokat, akkor fel kell gyorsítanunk a tempót".
Barnier hozzátette, a dokumentumban foglaltak biztosítják az állampolgárok jogainak védelmét, a pénzügyi kötelezettségvállalások tiszteletben tartását, valamint azt, hogy nem állítják vissza a "kemény határellenőrzést" Észak-Írország és az Ír Köztársaság között.
A bizottság honlapjára feltöltött tervezet értelmében Észak-Írország továbbra is részese lenne a vámuniónak, és a belső piaci szabályozás is érvényes maradna rá egészen addig, amíg a későbbiekben esetleg nem találnak más megoldást a fizikai határellenőrzés visszaállításának elkerülésére.
London korábban tiltakozását fejezte ki ez ellen, mondván, ebben az esetben Észak-Írország és az Egyesült Királyság többi országrésze közé emelkedhetne vámhatár.
Elemzők szerint a javaslat fokozhatja a feszültséget a felek között, Barnier azonban úgy vélekedett, hogy ez a megoldás nem keltene zavart az Egyesült Királyság "alkotmányos vagy intézményi rendjében". Mint mondta, ebben a helyzetben higgadtságra és pragmatizmusra van szükség.
A szöveg a tervezett kiválást követő esetleges átmeneti időszakkal kapcsolatos EU-s javaslatokat is tartalmazza. Egyebek mellett leszögezték, ezt 2020. december 31-én le kell lezárni, nem lehet szó "nyitott végű" átmenetről.
Megerősítették, hogy az Egyesült Királyság az átmeneti időszakban is részese lenne a vámuniónak és az egységes piacnak, a szigetországnak be kellene tartania a közösségi jogot, beleértve az újonnan elfogadott szabályokat is, eleget kellene tennie a költségvetési kötelezettségeknek, illetve alá kellene vetnie magát az Európai Bíróság joghatóságának, de már nem vehetne részt az uniós döntéshozatalban.
Michel Barnier végezetül elmondta, hogy noha vannak még nézetkülönbségek a felek között, a jövő héten újabb tárgyalási forduló kezdődik az Egyesült Királysággal, és az északír vezetőkkel is találkozni fog.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.