Gépfegyvert is találtak a motorolajjal seftelők vezetőjénél
Illegális motorolaj-kereskedő cégláncolatot számolt fel a NAV, az elkövetők csaknem 400 millió forint áfát nem vallottak be, illetve nem fizettek be az állami költségvetésbe – közölte a NAV.
A feketepiaci hálózat Ausztriából szerzett be eredeti motorolaj-termékeket, amelyeket belföldi nagykereskedőknek adtak el.
Az áfát úgy csalták el, hogy cégláncolatot hoztak létre, amelynek tagjai fiktív számlázással fedezték az ügyletet.
A NAV Közép-magyarországi bűnügyi igazgatóságának nyomozói szeptember végén Budapesten és öt megyében, összesen 27 helyszínen tartottak házkutatásokat. A négy gyanúsított közül kettő előzetes letartóztatását elrendelte a bíróság.
Az akció során mintegy 250 millió forint értékben ingatlanokat, gépjárműveket, készpénzt és bankszámlákat foglaltak le, illetve zároltak, jelentős mennyiségű árukészletet is kivontak a bűnszervezet raktárából.
A fő gyanúsítottnál hatástalanított gépfegyvert, lőszert és hangtompítót is találtak, ezért a rendőrséget is értesítették.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.