Gazdaság hvg.hu 2017. október. 04. 14:53

Budapest volt főépítésze nekiment a készülő felhőkarcolónak

A Mol Campust a Foster + Partners tervezi, Budapest első felhőkarcolóját a Kopaszi-gátnál húzzák fel. Schneller István volt főépítésznek nem tetszik a projekt, el is mondta, miért.

A cég vezető tervezője, Nigel Dancey a hvg.hu-nak adott, szerdán megjelent interjújában azt mondta, akármilyen szép egy város, nem ragadhatunk meg a múltban.

Az Index Urbanista blogján később megjelent a volt főépítész írása, a BCE Tájépítészeti Kar Településépítészeti Tanszékének egyetemi tanára elküldte a lapnak az aggodalmait a projekttel kapcsolatban.

Azt írja, a toronyház erőből épül, „mert a fővárosra érvényes tervet befektetői nyomásra, gyorsított eljárással egy telekre módosították, méghozzá szakszerűtlenül, figyelembe nem véve a szerkezeti és városképi adottságokat”.

Szerinte attól, hogy valami nagy, még nem válik jellé. „Az irodaház – bármilyen nagy cégé – nem középület, az pedig, hogy a tetején közforgalmú kilátó lesz, a mai időkben, enyhén szólva kérdéses. Ezekbe az irodaházakba szigorú beléptetési rendszer van, elkerülendő minden veszélyes cselekményt.”

Írását azzal zárja, hogy:

Budapestnek nincs szüksége toronyházra a Kopaszi-gáton.

zöldhasú
Hirdetés
hvg360 Ligeti Nagy Tamás 2025. január. 05. 19:30

"Nem csak egy eszköz, hanem ügynök" – Harari elmagyarázza, miért veszélyesebb a mesterséges intelligencia az atombombánál is

Miután az ember lassan beletörődik a múlt megváltoztathatatlanságába, és a jelenben nem igazán érzi jól magát, úgy döntött: a jövőt megtartja magának. Yuval Noah Harari izraeli történész új okoskönyvében az információs hálózatok fejlődését vizsgálva arra jut, lehet, hogy az emberiség történetét Valaki Más írja.