Gazdaság hvg.hu 2017. július. 17. 07:45

Itt a sztrájk: ezrek nem dolgoznak reggel a hivatalokban

Mintegy hatezer önkormányzati dolgozó nem veszi fel a munkát ma reggel 8 és 10 óra között az ország több mint száz településén – írta a Népszava.

Egy év alatt már a harmadik sztrájkot szervezi a polgármesteri hivatalokban a Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezete (MKKSZ), mert 938 településen 17282 alkalmazott 9 éve nem kapott egyetlen fillér béremelést sem – írta a Népszava

Ezek azok a helyek, ahol azóta sem tudott hozzányúlni a helyi önkormányzat a dolgozók fizetéséhez, hogy a szakszervezet 2016-ban kiharcolta az egyedi emelés lehetőségét, ha erre a település adóbevételei megteremtik a fedezetet – idézték fel. 

Pintér Sándor belügyminiszter Felkai László helyettes államtitkárt bízta meg az egyeztetés megkezdésével, de a pénteki tárgyalás nem vezetett eredményre, bár a szakszervezet mellett több önkormányzati szövetség vezetője is kiállt a 3 év alatt elvárt 50 százalékos béremelés követelése mellett.

Boros Péterné, az MKKSZ elnöke a Népszavának azt mondta, az írásban is átadott elvárások közé bekerült, hogy „az állami, kormányzati és önkormányzati tisztviselők közszolgálati jogviszonyait egységesen kell kezelni”.

Az elnök szerint Felkai László két hét múlva akarja folytatni a tárgyalásokat, bár a kormány legközelebb csak augusztusban tart ülést, érdemben addig semmi nem történik.

A tiltakozáshoz nemcsak kistelepülések csatlakoztak, ahol már az ügyintézést veszélyeztető méreteket öltött a szakemberek elvándorlása, hanem Csongrád és Nógrád megyeszékhelye, továbbá három fővárosi kerület is. Budapest XIII., XVI. és XIX. kerületében is munkabeszüntetéssel küzdenek a dolgozók a béremelésért.

zöldhasú
Hirdetés
hvg360 Tiszai Balázs 2025. január. 06. 09:30

MVM-terjeszkedés Romániában: a helyiek szerint Orbán most tolja be az országba Putyin trójai falovát

A magyar állami energiacég kivásárolja a német E.On-t Románia második legnagyobb gázcégéből. A helyi félelmek szerint, ha az üzlet lezárul, az MVM orosz gázzal fogja ellátni az ország háztartásainak csaknem felét, és ezzel nagyban erősödik Moszkva befolyása Bukarestben. A tranzakció 2025 első felében zárulhat, de még elkaszálhatják. Ennek az esélyét erősítheti az a sürgősségi rendelet, mellyel a román kormány megakadályozhatja a stratégiai fontosságú vállalatok “ellenséges” átvételét.