Gazdaság hvg.hu 2017. július. 07. 07:19

Lemondta a vizes vb megnyitóját a fő fellépő, fejetlenség van

Biztos lesz más a 3,4 milliárdos bulin.

Emeli Sandé egészségügyi problémákkal küzd, ezért nem lép fel a vizes vb július 14-i megnyitóján – írja a 444.hu, információját a FINA is megerősítette, a fellépőkről később tájékoztatnak. Csütörtökön megírtuk, a vizes vb megnyitója többe kerül, mint a Sziget nagyszínpada összes fellépője.

Más bajok is vannak, a stábból többen azt mondták, nagy fejetlenség és kommunikációs zavarok jellemzik a szervezést. Az alapvető baj, hogy nincs megfelelő koordináció a szereplők között.

A rendezvényért a BP2017 Világbajnokság Szervező és Lebonyolító Nonprofit Kft. a felelős, a szervezőbizottságot Seszták Miklós miniszter vezeti, de több miniszter is ott ül a vezetésben. Az ügyvezető Szántó Éva, a Magyar Úszószövetség egykori főtitkára, a show koordinálása is az ő feladata. A show lebonyolítóit meghívásos közbeszerzési pályázaton választották ki, a művészeti megvalósítás a Káel Csaba vezette Müpa (Művészetek Palotája) kezébe került, a technikai megvalósítás pedig a francia ECA2-ébe. Kettőjük közt van némi fennakadás, a franciák az 1,8 milliárdos számla mellett újabb és újabb követelésekkel áll elő, miután nem volt elég pontosan meghatározva, mit is vállaltak az eredeti összegért.

A nagyobb fideszes rendezvényeket szervező Hungarofestet is bevonták, ott is akadtak állítólag több tízmilliós "félreértések", de a rendezvény kommunikációja sem alakul tökéletesen. Egy belsős az utolsó hetek kapkodásáról azt mondta, "normális előkészítéssel, világos befolyási körökkel egy ilyen projekt egy háromnegyed-fél év alatt előkészíthető lett volna, de most csak rohanás és egymásra mutogatás van".

zöldhasú
Hirdetés
Címkék
hvg360 Ligeti Nagy Tamás 2025. január. 05. 19:30

"Nem csak egy eszköz, hanem ügynök" – Harari elmagyarázza, miért veszélyesebb a mesterséges intelligencia az atombombánál is

Miután az ember lassan beletörődik a múlt megváltoztathatatlanságába, és a jelenben nem igazán érzi jól magát, úgy döntött: a jövőt megtartja magának. Yuval Noah Harari izraeli történész új okoskönyvében az információs hálózatok fejlődését vizsgálva arra jut, lehet, hogy az emberiség történetét Valaki Más írja.