Gazdaság hvg.hu 2017. május. 30. 17:19

Másfél milliárd forintot szedett be a BKK a bliccelőktől

Hatalmasat nőtt egy év alatt a BKK pótdíjbevétele, de a jegyértékesítésből is több pénzhez jutottak.

Összesen 1,5 milliárd forint pótdíjbevétel érkezett a BKK-hoz egy év alatt – vette észre az mfor.hu a közlekedési cég 2016-os beszámolójában. Ez óriási növekedés, 2015-ben még csak 971 milliós volt a pótdíjbevétel.  A helyszíni pótdíjbefizetések 33 százalékkal nőttek, utólag pedig 70 százalékkal több pótdíjat fizettek be a bliccelők, mint egy évvel korábban.

Pedig valószínűleg egyre kevesebb utas próbál bliccelni. Erre utal legalábbis az, hogy a jegy- és bérletértékesítésből származó bevétel kétmilliárd forinttal nőtt egy év alatt, 63,7 milliárd forintra. A jegyárbevétel még mindig alaposan elmarad attól, amennyit a fővárosi önkormányzat tett be a cégbe: a város 86,6 milliárddal támogatta a BKK-t. A cég végül 283 millió forintos nyereséggel zárta 2016-ot, ami nagy növekedés a 2015-ös 133 millióhoz képest. Az ott dolgozók létszáma eközben nagyot esett, 1725 főről 1464-re.

A BKK-hoz 2016-ban érkezett be az első egymillió forinton felüli pótdíjbefizetés. Azóta még két alkalom volt, amikor valaki egy összegben hét számjegyű büntetést utalt át. A BKK-nál több fizetési meghagyást csak az egyik telefontársaság adta be, de azt nem közölték, hogy melyik.

zöldhasú
Hirdetés
hvg360 Serdült Viktória 2025. január. 07. 09:30

Laczó Adrienn, lemondott bíró: Dermesztő hatás nyomja rá a bélyegét az egész bírói szervezetre

„Az ember csak akkor veszi észre, hogy nem kapott levegőt, amikor felbukkan a víz alól” – mondja Laczó Adrienn volt bíró, aki januártól egy ügyvédi irodában dolgozik tovább. A Fővárosi Törvényszék Büntető Kollégiumának egykori tanácselnöke szerint a bírák közül egyre többen érzik, hogy olyan nyomás nehezedik rájuk, ami nem megengedhető. Hogyan nyilvánul meg ez a nyomás, és volt-e bármilyen hatása a bírák kiállásának? Miért volt szerinte mélyen sértő az új OBT-elnök nyilatkozata a „zavaró hangokról”? HVG-portré.