Az "amerikai pénzérmék királya", egy 1804-ből származó ezüstdollár 3,3 millió dollárért (956 millió forint) kelt el – közölte a kaliforniai Santa Ana-i Stack's Bowers galéria.
A dallasi Mack Pogue ingatlanmágnás és fia, Brent érmegyűjteményének két év alatt öt alkalommal tartott árverése pénteken rekordösszeggel ért véget, a nagyjából 200 darabos kollekcióért majdnem 106,7 millió dollárt adtak. Szakértők szerint az éremgyűjtemények között ez rekordösszeget jelent.
A aukciósház szerint a világ legnagyobb éremgyűjteményét árverezték ki. Az ezüstdollárosból a galéria szakértői szerint már csak nyolc példány létezik.
"Nincs híresebb, vágyottabb, értékesebbnek tartott amerikai pénzérme, mint az 1804-es ezüstdolláros. Eredetileg állami vendégek ajándékának szánták.
A pénteki aukció mintegy 21,4 milliós bevétellel zárult, az eladott kincsek között volt egy 1811-es félcentes, mely 998 750 dollárt ért egy gyűjtőnek, valamint egy 1793-as, úgynevezett Liberty Cap cent, melyért 940 ezer dollárt fizettek
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.