Gazdaság MTI 2017. január. 31. 09:48

16 millió forintos internetes pénzmosás gyanúsítottja Budapesten

A BRFK pénzmosás megalapozott gyanúja miatt indított eljárást a ghánai férfival szemben.

Több mint 16 millió forintot csalt el egy német hitelintézettől az a ghánai férfi, akit hétfőn Magyarországra hoztak az ellene indított eljárás lefolytatására – közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) kedden a rendőrség honlapján.

A közleményben az áll: a jelenleg rendelkezésre álló adatok alapján egy ismeretlen 2015 szeptemberében feltörte egy indai cég levelezőrendszerét, és megváltoztatta a cég hivatalos emailcímét. Így amikor egy német hitelintézet több mint 16 millió forint értékben eurót akart átutalni az indai cégnek, az összeg valójában egy magyarországi banknál vezetett folyószámlára érkezett meg. Amikor a német hitelintézet munkatársai észrevették, hogy az átutalás kedvezményezettjének és a bankszámlaszám tulajdonosának a neve nem egyezik meg, feljelentést tettek a német hatóságoknál.

Ahogy a BRFK nyomozása során kiderült, a magyarországi banknál vezetett folyószámla tulajdonosa egy 30 éves ghánai állampolgár, aki ellen országos és nemzetközi elfogatóparancsot adtak ki. Ennek eredményeként a cseh társszervek január 23-án jelezték az Országos Rendőr-főkapitányságnak, hogy elfogták a férfit, és hétfőn éjszaka a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren átadták a fővárosi rendőröknek.

A BRFK pénzmosás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást a ghánai férfival szemben, és kezdeményezték előzetes letartóztatását.

(Képünk illusztráció)

zöldhasú
Hirdetés
hvg360 Tornyos Kata 2025. január. 07. 12:00

Vészesen terjednek a légúti fertőzések, de honnan tudjuk, hogy coviddal, influenzával vagy megfázással van-e dolgunk?

A téli időszak minden évben egyet jelent az influenzaszezonnal, és ez idén sincs másként. Magyarországon fokozódik a járványhelyzet, szinte mindenki talál a környezetében olyan embert, aki lázra vagy köhögésre panaszkodik, de még nem késő beadatni az influenza elleni védőoltást a HVG által megkérdezett szakértők szerint. Mi a különbség tünet és tünet között, és melyik légúti megbetegedés lehet igazán veszélyes? Erről is beszélt Várdi Katalin pulmonológus és Kemenesi Gábor virológus.