Gazdaság MTI 2017. január. 02. 15:46

Eddig lehet fizetni a régi 20 ezresekkel

Újra jelezte a jegybank, hogy 2017. december 31-ig meghosszabbította a 2015 előtt kibocsátott 20 ezer forintosok bevonásának határidejét.

Ahogy korábban megírtuk, mégsem vonták be 2016 végén a korábbi kibocsátású húszezres bakjegyeket. A jegybank szerint – bár információs kampányt indítottak emiatt – lehetnek olyan kiskereskedelmi egységek, amelyekhez nem jutott el a bevonási határnap meghosszabbításáról szóló információ.

Vámos György, az Országos Kereskedelmi Szövetség főtitkára arról beszélt, hogy a boltosok tisztában vannak a szabályozással, és azzal, hogy a régi 20 ezer forintos címletek további egy évig, ez év végéig törvényes fizetőeszközként használhatók. Hozzátette: a szövetséghez ezzel kapcsolatos panasz nem érkezett. Akadhat olyan kisebb üzlet, ahol esetleg nem értesültek a határidő meghosszabbításáról – tette hozzá.

A régi bankjegyek az év végi határidő után sem veszítik el értéküket: 2018. január elsejétől a hitelintézetek, a posta és a takarékszövetkezetek még három évig, az MNB pedig még húsz évig cseréli térítésmentesen újra a régi bankjegyeket.

A forgalomban levő bankjegyeket érintő minden lényeges és aktuális információ megtalálható az MNB honlapján.

zöldhasú
Hirdetés
hvg360 Tiszai Balázs 2025. január. 06. 09:30

MVM-terjeszkedés Romániában: a helyiek szerint Orbán most tolja be az országba Putyin trójai falovát

A magyar állami energiacég kivásárolja a német E.On-t Románia második legnagyobb gázcégéből. A helyi félelmek szerint, ha az üzlet lezárul, az MVM orosz gázzal fogja ellátni az ország háztartásainak csaknem felét, és ezzel nagyban erősödik Moszkva befolyása Bukarestben. A tranzakció 2025 első felében zárulhat, de még elkaszálhatják. Ennek az esélyét erősítheti az a sürgősségi rendelet, mellyel a román kormány megakadályozhatja a stratégiai fontosságú vállalatok “ellenséges” átvételét.