Gazdaság MTI 2016. december. 19. 15:08

Gyógyszerkutatás: nagy fába vágja a fejszéjét a Szegedi Tudományegyetem

Modern gyógyszerészeti labort alakítanak ki a Szegedi Tudományegyetemen. Ritka betegségek vizsgálatába is bekapcsolódhatnak majd az itt dolgozó szakemberek.

A bőr égési sérülései, a szkleroderma és a nem gyógyuló végtagfekélyek gyógyításában várnak előrelépést abban az új gyógyszerészeti laboratóriumban tervezett kutatásoktól, melyet 180 millió forintos uniós és hazai alakítanak ki a Szegedi Tudományegyetemen.

Az intézmény közkapcsolati igazgatóságának hétfői közleménye szerint a fejlesztéseknek köszönhetően az egyetem hatékonyabban kapcsolódhat be a nemzetközi gyógyszerkutatásokba, például a ritka betegségek, a gyermekgyógyászati vizsgálatok, a bioterápia és a genetikai ismeretekre alapozott orvoslás területein.

Az új kutatólaborban a fejlett terápiás készítményeket kombinálják majd a klasszikus farmakológiai vizsgálatokkal. A laboratórium eszközei alkalmasak lesznek primer, ős- és elődsejtek, szövetek elkülönítésére, valamint tenyésztésére.

Modern, nagy áteresztőképességű rendszerekkel történik majd a sejtek és szövetek vizsgálata. Emellett lehetőség nyílik a potenciális gyógyszerhatóanyagok speciális, szövet és sejtspecifikus tesztelésére, illetve olyan új biológiai útvonalak azonosítására, melyek a klasszikus gyógyszertani kutatások során használt rendszerekben eddig nem voltak vizsgálhatóak.

Az új laborban helyet kapnak fejlett sejttenyésztő és elkülönítő berendezések, egy úgynevezett fluoreszcens mikroszkóp alapú digitális képalkotó rendszer, illetve a gén és fehérje expressziós szinten végezhető molekuláris biológiai módszerekhez szükséges eszközök.

A technológia alkalmas lesz ipari méretű gyógyszerhatástani mérések gyors és pontos, nagy adatmennyiséget szolgáltató méréseinek elvégzésére, az adott sejtek szövetregenerációs potenciáljának vizsgálatára és a sejtek differenciálódási képességének folyamatos követésére is – közölték.

zöldhasú
Hirdetés
hvg360 Lenthár Balázs 2025. január. 09. 19:30

Századfordulós bűnügyek – Az országbíró titokzatos halála

Az alig tíz éve egyesült Budapest első szenzációs bűnügye volt Mailáth György országbíró meggyilkolása, hiszen a korabeli magyar állam legfőbb közjogi méltóságainak egyike vált bűncselekmény áldozatává. A minden információmorzsára éhes közérdeklődés komolyan hátráltatta a nyomozói munkát, amit a sajtó is csak nehezített, ugyanis a legvadabb feltételezéseket is tényként tálalta. Századforulós bűntényekről szóló sorozatunk első része.